2007. február 08., 00:002007. február 08., 00:00
„Hat évvel ezelőtt jogos volta felügyelet, de ma már nem időszerű” – nyilatkoztaDan Mihai Toader. A vállalat vezérigazgatójaszerint a Román Posta már 2005-ben több mint 12millió eurós bruttó profitot könyvelhetettel, ez az összeg tavaly tovább növekedett, idénrepedig a 20 millió eurót is elérheti. Ugyanakkora vállalat nem tartozik sem az államnak, sem a helyihatóságoknak, minden illetéket időbenkifizetett.
Munkakörülményeik ésaz alacsony fizetések miatt a postások szakszervezetemár tavaly decemberben tiltakozó akciókathelyezett kilátásba. Céljuk az volt, hogylekerüljön a vállalat a pénzügyifelügyelet alá helyezett intézményeklistájáról, mert csak így kezdhetnekbértárgyalásokat, illetve kezdeményezhetikúj személyzet alkalmazását is. Kedden aprefektúrák épületei előtt tiltakoztak apostások, és azzal fenyegetőztek, hogy péntektőlcsak a szigorúan értelmezett munkaköri leírásukbanfoglalt feladatokat végzik el, amely a szolgáltatásokmintegy 70 százalékának késlekedésétvonná maga után. Marian Ciubeicã, a postásokszakszervezetének bukaresti elnöke tegnap elmondta:elégedettek a kormány döntésével,ezért felfüggesztik a tiltakozó akciót.Terveik szerint áprilisban kerül majd sor abértárgyalásokra, illetve a személyzetlétszámának gyarapításárólis akkor egyeztetnek a vállalat vezetőivel.
Magyar kulturális napokat tartanak a Szilágy megyei Zsibón, Wesselényi Miklós szülővárosában. A rendezvény nem csupán szórakozást kínál, hanem közösségépítő, kulturális élményt nyújt egy olyan szórványtelepülésen, ahol ritkák a magyar nyelvű programok.
A rendezvény nemcsak a gasztronómiáról vagy a szükségletek kielégítéséről szólt, hanem a hagyomány folytatásáról, az őszi befőzés szokásának tovább éltetéséről.
Állagmegőrzési munkálatokat végeznek a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház északi tornyán és felső tetőszerkezetén, a munkálatokat a román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet és a Főegyházmegye finanszírozza.
Több mint ezer marosvásárhelyi lakos írta alá azt a petíciót, amelyben arra kérik a hatóságokat, hogy az Azomureș számára kiadandó új integrált környezetvédelmi engedélybe szigorú feltételeket foglaljanak bele – tájékoztattak szerdán a kezdeményezők.
Egyedülálló kezdeményezés indult Brassóban: ingyenesen kapnak fogkrémet és egészségügyi betétet a diákok – jelentette be a határozattervezetet a város polgármestere.
152 év után először szerelték le kedden a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyán álló, Hunyadi János ábrázoló szobrot – jelentette be a dél-erdélyi város önkormányzata.
Méhész és apiterapeuta házaspárhoz látogattunk el az aranyosszéki Kövenden. Gazdaszemmel című videós riportsorozatunk újabb részében annak jártunk utána, hogyan gyógyítanak a méhek és a méhészeti termékek.
A Srí Lankáról érkezett vendégmunkások is anyanyelvükön hallgathatnak misét a temesvári római katolikus székesegyházban – erről beszélt Pál József Csaba temesvári püspök a templomba látogató Nicușor Dan államfőnek.
Az RMDSZ-frakció javaslatára díszpolgári címet adományozott kedden a Kolozs Megyei Tanács Ráduly-Zörgő Éva logopédusnak, iskolapszichológusnak, sportvezetőnek, egyetemi oktatónak, olimpikon gerelyhajítónak.
Az eredetileg 2024 áprilisára tervezett befejezéshez képest már másfél év eltelt, és az Arad megyei kisváros önkormányzata továbbra sem tudja megmondani, mikorra készülhet el a beruházás.