
A polgármester tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta, az önkormányzat nem a legolcsóbb pályázatot választotta, a szigorú tenderen a kedvező árajánlattal csak a lehetséges pontszámok 30 százalékát lehetett megszerezni. Újságírói kérdésre Apostu elmondta, a nyertes vállalat építésze, Viorel Hurduc korábban Japánban tervezett meg egy szintén filharmóniának szánt épületet, azelőtt pedig a bukaresti városrendezési bizottság elnöke volt. „Jövő héten aláírjuk a szerződést, megállapodunk az árban és a határidőben, ami nem lehet több fél évnél.
Amint kész a terv, azonnal kiírjuk a közbeszerzési eljárást a kivitelezésre” – mondta a polgármester. Hozzáfűzte, a Kossuth Lajos (21. decembrie 1989.) utca 106. szám alatti építkezés tervezési költségei összesen 15 millió euróra rúgnak. Az építkezés várhatóan két évig tart majd, mintegy 23 millió euróba kerül, az összeget a CEC Banktól felvett kölcsönből teremti elő az önkormányzat.
Mircea Dinculescu építész, a versenykiírás menedzsere elmondta: elsősorban az döntött a VAAL Architectura Kft. és a Popp és Társai alkotta társulás javára, hogy a többi pályázóval ellentétben ők gyalogutat is terveztek, amelynek köszönhetően a nagyközönség sokkal könnyebben meg tudja majd közelíteni az épületet. Ráadásul a tervezők figyelembe vették a Kolozsvári Műszaki Egyetem ajánlásait is.
Az építész hozzáfűzte, a pályázatok elbírálásában az is fontos szempont volt, hogy a filharmónia új – mintegy 1200 férőhelyes – koncerttermét más rendezvényekre is tudja használni az önkormányzat. Sorin Apostu arról is beszámolt, hogy az önkormányzat hamarosan kiírja a közbeszerzési eljárást az Erdélyi Kulturális Központhoz – melynek a filharmónia is része lesz – tartozó 400 férőhelyes alagsori parkoló megvalósítási tanulmányára.
| Felújítják a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárat, a tervek szerint a műemlék épület visszanyeri régi jellegét. Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök elmondta, az épület bekerült a művelődési minisztérium műemlék-felújító programjába, a szaktárca több év alatt összesen egymillió euróval támogatja a korszerűsítést. A minisztérium 2008-ban és 2009-ben csupán ortodox vonatkozású műemlékek felújítására juttatott pénzt a megyében, tavalytól azonban 13 más műemléknek is nyújtott támogatást, mondta Tamás Sándor. A Bod Péter Megyei Könyvtár épületének megvizsgálására, a tervek elkészítésére százezer lejt utalt ki a szaktárca. A kivitelezésre a legoptimistább ütemterv szerint három év alatt érkezik meg a pénz, a munkálatokat is szakaszonként végzik majd, hogy ne akadályozzák az intézmény tevékenységét. Tamás Sándor reméli, jövőre lezárul a kivitelezés egy része, hiszen akkor lesz az intézmény névadójának, Bod Péternek a 300. születési évfordulója. Szonda Szabolcs, a könyvtár igazgatója elmondta, az 1832-ben megyeházának épült ingatlant a hetvenes években rendezték be tékának, de az jelenlegi formájában nem felel meg a modern könyvtár követelményeinek, ezért jelentős belső átalakításokat terveznek. Az egymillió euróból nem csak az ingatlant újítják fel, beszerzik a szükséges bútorokat és felszereléseket is. A terveket a Linea Kft. munkatársai mutatták be, akik szerint a munkálatok három szakaszra oszthatók: az adminisztratív szárny kialakítása, a gyerekrészleg, illetve felnőttkölcsönző átalakítása, a Gábor Áron Terem felújítása – ezek a munkálatok három év alatt készülhetnek el. Új pincerészt alakítanak ki a tároláshoz, mert az épület használhatóságát akadályozzák a régi könyvraktárak, és a kiadványok súlya hosszú távon az alapra is hatást fejt ki. A tervek szerint az épületben helyet cserél a felnőtt- és a gyerekrészleg, a Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központja a bejárat felett kialakított irodákból a bal szárnyba költözik. Ennek alsó sarkában megnyitják az átalakított gangot, ahol kávézó működhet, a hátsó csigalépcsőt és a bejáratot üvegfal borítja majd. |
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.