
Fotó: Bíró Blanka
Versenytárgyalást hirdet Sepsiszentgyörgy önkormányzata a város központjában lévő Bodok szálló eladására.
2017. február 24., 10:212017. február 24., 10:21
A csütörtöki tanácsülésen elfogadott határozat értelmében az önkormányzat egymillió eurót kér az egykori szállodaépületért, miközben három évvel ezelőtt 750 ezer euróért vásárolta meg az ingatlant. A versenytárgyalást meghirdetik a helyi és a központi sajtóban, a potenciális befektetők 30 napon belül jelezhetik vásárlási szándékukat.
Antal Árpád polgármester elmondta, a vételár mellett még 500 ezer eurós garanciapénzt is kérnek, amit öt lépésben adnak majd vissza a beruházónak. „Fontos, hogy komoly szándékú befektető vásárolja meg a szállodát, ugyanakkor a városkép szempontjából lényeges az ingatlan felújítása is, de az is, hogy a létesítmény szállodaként működjön” – mondta az elöljáró.
Az egykori szállót 2003-ban vásárolta meg Ioan Neculaie brassói üzletember, négy év után elkezdte az átépítését, majd a gazdasági válságra hivatkozva leállította azt. A városvezetés nem talált más kiutat, hogy felszámolja a központ szégyenfoltját, ezért megvásárolta a romhalmazt. Az első elképzelés az volt, hogy társulnak egy befektetővel, aki a megyében már működtet hasonló méretű szállodát, ám végül nem tudtak megegyezni, ezért döntöttek úgy, hogy inkább eladják.
Miközben 2026 első felében csaknem 14 százalékkal kevesebb turista érkezett a romániai agropanziókba, a helyi gasztronómiai pontok száma tovább nőtt, és már új törvény is ösztönözné a falusi élményprogramokat.
Mintegy 120 rendezvénnyel várja a bánsági nagyváros magyar közösségét és a más nemzetiségű érdeklődőket vasárnap estig a XI. Temesvári Magyar Napok.
Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóra a kolozsvári Hașdeu (Kőkert) diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.
Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
szóljon hozzá!