Hirdetés

Éjjeli őrjárat nélkül maradt Szatmár megye

Aggódik a szatmáriak biztonságáért Cosmin Andreica – a rendőrszakszervezet szatmári fiókjának vezetője közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy a megyei kapitányság vezetőségének döntése értelmében éjjel sem a bűnügyi, sem a közlekedésrendészeti osztály munkatársai nincsenek szolgálatban, ami miatt szerinte estétől reggelig bátran garázdálkodhatnak a betörők és tolvajok, továbbá a részeg, illetve a sebességmániás sofőröket sincs, aki kiszűrje.

Babos Krisztina

2015. június 10., 17:452015. június 10., 17:45

2015. június 10., 19:182015. június 10., 19:18

Rámutatott: a március 23-án keltezett főfelügyelői rendelet szerint a bűnügyi osztály dolgozói – akiknek rablás, lopás és erőszakos cselekmények esetén a jegyzőkönyveket kellene összeállítaniuk –, illetve civil ruhában kellene bűnmegelőzési tevékenységeket folytatniuk, mindössze 8-tól 16 óráig vannak szolgálatban, a közlekedéseik pedig két váltásban dolgoznak – az egyik csapat reggel 6 és 14 óra között, míg a másik 14 és 22 óra teljesít szolgálatot.

Mint kifejtette, az említett két osztály dolgozóit szabadidejükben riasztják szükség esetén, emiatt többnyire késve érnek a helyszínre. Cosmin Andreica szerint a kialakult helyzettel maguk a rendőrök sem elégedettek, akik egyebek mellett azt nehezményezik, hogy pihenőidejükben, a túlórákért járó bér kifizetése nélkül dolgoztatják őket.

A szakszervezeti vezető, aki szerint Szatmárnémetiben az elmúlt hónapokban megszaporodtak a betöréses esetek, arra kérte a szatmáriakat, hogy lehetőleg ne járjanak éjjel az utcán, utakon. Ugyanakkor felszólította a prefektust, hogy tegye meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy a vonatkozó jogszabályokkal összhangban ismét 24 órás felügyeletet biztosítson a Szatmár megyei kapitányság is.

Florentin Vlad, a megyei rendőrkapitányság főfelügyelője nem kívánta kommentálni a szakszervezeti elnök közleményét, míg Alin Puiu, a prefektúra szóvivője szerint Eugeniu Avram kormánymegbízott egyelőre nem kíván hivatalosan állást foglalni az ügyben. Mint fogalmazott, amint a prefektus határoz, értesítik döntéséről a sajtón keresztül a lakosságot.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Vasárnap még tombol a kánikula a Partiumban és a Bánságban, de lassan érkezik a lehűlés, eső várható országszerte

Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.

Vasárnap még tombol a kánikula a Partiumban és a Bánságban, de lassan érkezik a lehűlés, eső várható országszerte
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
Hirdetés
Hirdetés