Fotó: Krónika
2007. február 01., 00:002007. február 01., 00:00
A puritán egyszerűséggelberendezett szobába a lelkész csupán néhányszemélyes ruhadarabot, komolyzenei CD-t és kétkönyvet vitt még magával, hogy magányosóráit ezzel töltse el. Már háromnapja készült az éhezésre, nyilatkoztalapunknak, naponta csak egy alkalommal evett szilárdélelmiszert, hogy ezzel is felkészítseszervezetét a nélkülözésre. Háziorvosamegvizsgálta, és naponta meglátogatja majd, hogyellenőrizze egészségi állapotát.
„Megdöbbentett a hír,hogy az alapfokon megnyert pert felülbírálta atáblabíróság, és elvette aziskolától a pályát, hogy az ortodoxegyháznak adja. Kis ember vagyok, az igazságszolgáltatást,a függetlennek tartott bíróságotbefolyásolni nem tudom, ezzel az éhségsztrájkkala közvélemény figyelmét akarom felhívniaz iskolára, amelynek magyar diákjai nem sportolhatnakazon a pályán, ahol korábban románanyanyelvű társaik megtehették” – mondtaelkeseredett gesztusa céljáról SándorLajos. Hozzátette: a szoba mindig nyitva áll azokelőtt, akik ellenőrizni akarják szándékatisztaságát. Böjttel és az imádsággalszeretné előmozdítani az ügyet, az épületetcsak akkor hagyja el, ha az iskola melletti olaszi templomba megyimádkozni.
A nagyváradi templom tornyábantegnap déltől óránként megkondítjáka harangot, és addig harangoznak, míg az akciótart. Az istenházába zarándokokkéntérkeztek az emberek, hogy a lelkésszel együttimádkozzanak a sportpályáért. MureºanIbolya elmondta, hogy a gyermekei román tannyelvűgimnáziumban tanulnak, de eljött ide, mert szerinte agyermekek joga mindennél fontosabb, és ennek aziskolának a diákjait is megilleti a többinemzetiségű gyermekkel való egyenlő bánásmód.Az éhségsztrájkot folytató SándorLajoshoz Csűri István, a KirályhágómellékiReformátus Egyházkerület püspökhelyetteseis csatlakozni akart, ám mivel hosszabb ideje súlyosbetegséggel küszködik, és jelenleg isgyógyszeres kezelés alatt áll, orvosa nemengedte meg neki. A demonstrálóhoz csatlakoztak azErdélyi Magyar Ifjak szervezetének tagjai is, őkszemélyenként 24 órás éhségsztrájkravállalkoztak, naponta váltják egymást,tudtuk meg Nagy Barnától, a nagyváradi szervezetelnökétől, aki az első napi „váltást”magára vállalta. Õk a kezdetektől kiálltak asportpálya ügye mellett, nemrég futballmeccset isjátszottak a pályán a gimnáziumdiákjaival. A mérkőzés végeztévelazonban a sportpályára új kaput szereltek azortodox egyház képviselői, és lehegesztettéka fiatalok elől.
Ortodox gyerekek magyar óvodában
Az ortodox Szentháromságnevű egyházközség a terület újbólilezárásán kívül nem reagáltsem a reformátusok hónapok óta zajlóvasárnapi imatüntetésére, sem a tegnapelkezdett ima- és éhségsztrájkra. Azortodox egyházon belül egymásra mutogatásfolyik az ügyben, az esperesség szerint Aurel Puºcaº, atemplom pópája a hibás a kialakult helyzetért,a pap szerint azonban egyháza vezetői a felelősek aviszálykodásért. Puºcaº gyermekei egyébkéntmagyar óvodába járnak, az ortodox pap szüleikérésére nevelik a gyermekeket magyartanintézetben. A nagyapa szintén ortodox pap, feleségeviszont magyar, ám nekik a kommunista rendszer nem adottlehetőséget arra, hogy gyermekeiket magyar nyelvre ismegtaníthassák. Ezt szeretnék most pótolni.A két kisgyermek az Orsolya óvodába jár,ahol több román anyanyelvű gyermeket is oktatnak.
A sportpálya körüliviszály kirobbanása másfél évvelezelőtt az ortodox egyházközségben is botránytkeltett, a hívek egy része ellenezte, hogy lelkészüka tagok értesítése nélkülkezdeményezte a területnek a reformátusoktólvaló visszaszerzését. A sportpályáta meglévő épületük alatti telekkéntfeltüntetve igényelték az önkormányzattól,a tanácsosok nem ellenőrizték időben az adatokhitelességét, így kerülhetett sor az 544négyzetméteres terület odaítélésére.A tulajdonoscsere csak hat hónappal később derültki, amikor az ortodox közösség a sportpályaátadására szólította fel aziskolát.
A katolikusokra is számítanak
A Lorántffy-gimnázium ésa várad-olaszi református templom mögöttiterületen megbújó, jelenleg ortodox tulajdonbanlevő Szentháromság-templom a város legrégibbrómai katolikus hajléka. Benkovics Ágostonpüspök építtette 1693-után, ésSzent Brigitta tiszteletére szentelték fel. A kishajlékot használta a ferences és a pálosrend is, majd a rutén görög katolikusok költöztekoda. A templomot 1948-ban az unitus egyház beszüntetéseután adta az állam az ortodoxok használatába.Az épületet a volt tulajdonos, a római katolikusegyház nem igényelte vissza.
A mostani tiltakozó akcióhoza római katolikus püspökség eddig nemcsatlakozott, de támogatásukra és a többimagyar egyház segítségére is számítanakaz akcióban a reformátusok. Az egyházkerületszéles körű polgári engedetlenségimozgalmat kíván útnak indítani azimádságos éhségsztrájkkal. Azolaszi templomot mindennap nyitva tartják az imádkoznivágyó emberek előtt, esténként hatórától az éhségsztrájkolóvalegyütt rövid áhítatot tartanak. Péntekenaz egyházkerület igazgatótanácsa 13 órakoristentiszteletet tart, együtt imádkozva azéhségsztrájkoló Sándor Lajossal. Atervek szerint február 4-én, a vasárnapdélelőtti istentiszteletet követően, az imatüntetésalkalmával „stafétaváltás” lesz,Sándor Lajos helyét újabb éhségsztrájkolópap veszi majd át.
A sportpályáértjogi és politikai úton is küzdenek. Az EurópaiUnió fórumait már korábban megkerestéklevélben, Markó Béla RMDSZ-elnök istámogatást ígért az ügyben, ésmellettük áll a tanügyi és a testnevelésitörvény is, amely kimondja: minden iskolánakbiztosítania kell a szabadtéri sportolásilehetőséget a diákok számára. A céliga legrövidebb út az ortodox egyház belátásánát vezetne, ők azonban eddig nem vettek tudomástarról, hogy a hívek akár életüket iskészek kockáztatni a gyermekek sportolásilehetőségének biztosításáért.
Magyar kulturális napokat tartanak a Szilágy megyei Zsibón, Wesselényi Miklós szülővárosában. A rendezvény nem csupán szórakozást kínál, hanem közösségépítő, kulturális élményt nyújt egy olyan szórványtelepülésen, ahol ritkák a magyar nyelvű programok.
A rendezvény nemcsak a gasztronómiáról vagy a szükségletek kielégítéséről szólt, hanem a hagyomány folytatásáról, az őszi befőzés szokásának tovább éltetéséről.
Állagmegőrzési munkálatokat végeznek a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház északi tornyán és felső tetőszerkezetén, a munkálatokat a román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet és a Főegyházmegye finanszírozza.
Több mint ezer marosvásárhelyi lakos írta alá azt a petíciót, amelyben arra kérik a hatóságokat, hogy az Azomureș számára kiadandó új integrált környezetvédelmi engedélybe szigorú feltételeket foglaljanak bele – tájékoztattak szerdán a kezdeményezők.
Egyedülálló kezdeményezés indult Brassóban: ingyenesen kapnak fogkrémet és egészségügyi betétet a diákok – jelentette be a határozattervezetet a város polgármestere.
152 év után először szerelték le kedden a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyán álló, Hunyadi János ábrázoló szobrot – jelentette be a dél-erdélyi város önkormányzata.
Méhész és apiterapeuta házaspárhoz látogattunk el az aranyosszéki Kövenden. Gazdaszemmel című videós riportsorozatunk újabb részében annak jártunk utána, hogyan gyógyítanak a méhek és a méhészeti termékek.
A Srí Lankáról érkezett vendégmunkások is anyanyelvükön hallgathatnak misét a temesvári római katolikus székesegyházban – erről beszélt Pál József Csaba temesvári püspök a templomba látogató Nicușor Dan államfőnek.
Az RMDSZ-frakció javaslatára díszpolgári címet adományozott kedden a Kolozs Megyei Tanács Ráduly-Zörgő Éva logopédusnak, iskolapszichológusnak, sportvezetőnek, egyetemi oktatónak, olimpikon gerelyhajítónak.
Az eredetileg 2024 áprilisára tervezett befejezéshez képest már másfél év eltelt, és az Arad megyei kisváros önkormányzata továbbra sem tudja megmondani, mikorra készülhet el a beruházás.