Hirdetés

Együttélési kódex: pert vesztett Hargita megye prefektusa

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

A Hargita megyei törvényszék elutasította Jean-Adrian Andrei Hargita megyei prefektus keresetét, amelyben a román kormány székelyföldi képviselőjeként megtámadta a megyei önkormányzatnak a román–magyar együttélés jó normáit rögzítő kódex kidolgozásáról szóló határozatát.

MTI

2017. január 25., 22:582017. január 25., 22:58

Az első fokon hozott ítélet kivonatát a romániai bíróságok portálján közölték szerdán. Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke az MTI-nek elmondta, bízik abban, hogy a prefektus mérlegelni fogja, hogy „a jó szándékú, példa értékűnek is tekinthető program csak jót hozhat mind a magyarok, mind pedig a románok számára”, és lesz olyan bölcs, hogy nem fellebbez az ítélet ellen.

A politikus hozzátette: készülnek a program megvalósítására, már az ez évi költségvetésbe belefoglalják az ezzel járó költségeket, és reménykednek abban, hogy a programhoz sikerül megnyerniük a kormány keretében működő Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának a partnerségét is. Az önkormányzati vezető sajnálatosnak tartotta, hogy a prefektusi óvás miatt nem indíthatták el már tavaly a programot.

A 85 százalékban magyarok által lakott Hargita megye önkormányzata tavaly februárban határozott arról, hogy az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalával és a Nemzeti Kisebbségkutató Intézettel kidolgozza az együttélési kódexet. Olyan dokumentumra gondoltak, amely javaslatot tenne például arra, hogy a románok és a magyarok miként viszonyuljanak egymás nemzeti ünnepeihez, hogy a hívek lélekszáma alapján osszák el az egyházaknak szánt önkormányzati támogatásokat, hogy olyan településeken is biztosítsák az anyanyelvhasználat jogát, ahol ezt a törvény nem írja elő, hogy helyi hozzájárulással akár a szükséges diáklétszám alatt is biztosítsák az anyanyelvi oktatást azokban az iskolákban, ahol csak kevés román vagy magyar gyerek tanul.

Borboly Csaba korábban az MTI-nek elmondta: a kódex egy javaslatsort tartalmazna, amelyikből valamennyi települési önkormányzat a helyi igényeknek és lehetőségeknek megfelelően iktathatna be valamennyit a saját szabályzatába. A román kormányt Hargita megyében képviselő prefektus arra hivatkozva támadta meg a határozatot, hogy a megyei önkormányzatnak \"nincsenek hatáskörei az etnikumközi együttműködés és a közigazgatás kétnyelvűsége területén\".

A Hargita megyei önkormányzat korábban éppen azért tett partnerségi ajánlatot az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának és a Nemzeti Kisebbségkutató Intézetnek, hogy e kormánynak alárendelt intézmények biztosítsák azokat a hatásköröket, amelyek a program lebonyolításához kellenek. Megkeresésükre a kisebbségkutató intézet kedvező, a kormányhivatal viszont kitérő választ adott.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
Hirdetés
Hirdetés