
A minél kevesebb politikai üzenetet tartalmazó kommunikáció, elismert mediátorok segítségével, a közvélemény, a sajtó révén idővel lehet javítani a Székelyföld, mint idegenforgalmi úticél megítélésén – jelentette ki Albert Zoltán, a Székelyföld desztináció menedzsment klaszter elnöke, a Csomád–Bálványos Kistérségi Társulás munkatársa, aki múlt héten Bukarestben vett részt az Egyesült Nemzetek Világturisztikai Szervezete (UNWTO) által szervezett, Desztinációk integrált minőségbiztosítási rendszere mint a siker kulcsa című nemzetközi konferencián.
2016. július 01., 16:032016. július 01., 16:03
Meglátása szerint a romániai hatóság felé egységes Székelyföld-desztinációt kell megjeleníteni, és folyamatosan belföldi szakmai példákkal kell alátámasztani a székelyföldi turisztikai szervezet létjogosultságát. A konferencia során több ellentmondásra is fény derült, ezeket a készülő idegenforgalmi törvényben tisztázni kell – mutatott rá Albert Zoltán.
Példaként említette, hogy a turisztikaimenedzsment-szervezeteket úgy képzelik el, hogy társulnak az önkormányzatok, a civil szervezetek, a vállalkozók vagy éppen a magánszemélyek, ám jelenleg a romániai jogi keret nem tesz lehetővé ilyen társulást. Mint ismeretes, a székelyföldi turisztikai egyesületet sem sikerült bejegyeztetni, ezért választották a kötetlenebb formába, a klaszterbe való tömörülést. Még nem egyértelmű, hogy országos szinten hogyan működnének ezek a rendszerek, miként finanszíroznák őket, és sikerül-e majd összehangolni a munkájukat, fogalmazta meg Albert Zoltán.
Felidézte, hogy Constantin Grigore Borc miniszterelnök-helyettes konferencián elhangzott nyilatkozataiból kiderült, próbálnak nyitni az úgynevezett desztinációs megközelítés felé, ám a gyakorlat azt bizonyítja, hogy ez egyelőre nem vonatkozik a Székelyföldre is, holott a térség idegenforgalmi szakemberei a szervezetépítés és a munka összehangolása terén is élen járnak. Az idegenforgalmi szakember szerint arra kell törekedniük, hogy a készülő idegenforgalmi törvénybe kerüljön be a desztináció fogalmának konkrétabb megfogalmazása, és fel kell hívni a törvényhozók figyelmét, hogy teremtsék meg a rendszer létrehozásának jogi hátterét is.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
szóljon hozzá!