Harminc gyereket kezelnek kanyarófertőzéssel a temesvári, fertőző betegségeket kezelő osztályon, ahol az elmúlt év végén a járvány szövődményei okozták egy alig egyéves és három hónapos gyermek halálát.
2017. január 03., 17:142017. január 03., 17:14
Virgil Musta, a Victor Babeşről elnevezett egészségügyi intézmény szóvivője a Mediafax hírügynökségnek elmondta, a legtöbb beteg gyerek nem volt beoltva. Jelenleg a fertőző betegségeket kezelő osztályon telt ház van, ott már nem tudnak több beteget fogadni. „A gyerekeken kívül természetesen a szülőknek és a hozzátartozóknak is helyet kell adnunk, így a felnőttosztályra is kiterjeszkedtünk. A statisztikáink azt mutatják, tízből kilenc kanyarófertőzéssel kezelt gyerek nincs beoltva” – mutatott rá a szóvivő.
Romániában tavaly ütött ki súlyos kanyarójárvány, év eleje óta közel 2000 megbetegedést regisztráltak 33 megyében, ehhez képest egy évvel korábban alig hét betegről tudtak a hatóságok. A kanyarójárvány okozta halálesetek száma tavaly kilencre emelkedett – öten Arad megyében, ketten Temes megyében, Bukarestben és Dolj megyében pedig két gyermek halt meg ebben a betegségben, többségük nem részesült védőoltásban.
Az egyre aggasztóbb kanyarójárvány miatt az egészségügyi tárca az Egészségügyi Világszervezettel (WHO), a romániai közegészségügyi intézettel, a háziorvosok egyesületével és az ENSZ Gyermekalapjával, az UNICEF-fel közösen új oltásstratégiát dolgozott ki, illetve ültetett gyakorlatba. A program szerint a kisgyermekeknek már 9 hónapos korukban meg kell kapniuk a kanyaró, a rózsahimlő és a mumpsz ellen védelmet nyújtó úgynevezett ROR-vakcinát. A országos oltásnaptár alapján a gyermekeknek tizenkét hónapos, majd ötéves korukban adják be ismét a háromkomponensű vakcinát.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
szóljon hozzá!