
Egyre szemetesebbek a Marosvásárhely melletti közkedvelt kirándulóhelyek a Maros-parton, a hatóságok azonban nem sokat tesznek annak érdekében, hogy a piknikező környékbeliek környezettudatosabbá váljanak.
2016. július 20., 15:142016. július 20., 15:14
Míg a Víkendtelep mellett, a Sörpatika szomszédságában szemeteskukákat helyeztek el, s rendszeresen ürítik is azokat, a legtöbb helyen a napsütéses nyári hétvégék után összegyűrt, eldobált műanyagpalackok, hátrahagyott zacskók, ételmaradékok jelzik a kirándulók nyomát a folyóparton, ráadásul hulladékgyűjtő konténerekből sincs elegendő.
A „jelenségre” több olvasónk is felhívta a figyelmet, ők úgy vélik, hogy a vízügyi igazgatóságnak kellene dolgoznia azért, hogy a Maros partját tisztán tartsa a város körül. A téma kapcsán megkerestük a hatóság sajtóreferensét, Călin Foktot, aki érdeklődésünkre elmondta, a törvény értelmében a vízügyi igazgatóság kizárólag a folyó- és patakmedrek tisztításáért, valamint a partokon levő növényzet ápolásáért felel. „Nekünk nincs lehetőségünk olyan munkatársakat alkalmazni, akik a kirándulók, túrázók, sétálók által szétdobált hulladékot rendszeresen összeszedik – magyarázta a szóvivő. – A jogszabály szerint a polgármesteri hivatalok kötelesek felügyelni a vízpartok tisztaságát, és büntetni a szemetelőket.”
Călin Fokt követendő példaként említette, hogy vannak olyan polgármesteri hivatalok és civil szervezetek, iskolai közösségek, amelyek rendszeresen szerveznek vízparti takarítást, általában tavasszal, amelynek eredményeképp hatalmas mennyiségű palackot, zacskót, szednek össze. A 2011-es keltezésű, 211-es számú, hulladékgazdálkodást szabályozó törvény értelmében a környezetőrség és a helyi önkormányzat büntetheti meg a szemetelőket, a legkisebb kiróható bírság összege 1000 lejre rúg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
szóljon hozzá!