Hirdetés

Egyre kevesebben jogosultak fűtéspótlékra

Évről évre egyre kevesebben igényelhetnek fűtéstámogatást, mivel a kormány régóta nem módosította az egy főre eső jövedelmi határértéket, így a minimálbér és a nyugdíj fokozatos emelése miatt egyre többen esnek ki abból a kategóriából, amelyben még igényelni lehet a szubvenciót.

Bíró Blanka

2015. október 26., 22:212015. október 26., 22:21

Tankó Vilmos, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat szociális osztályának igazgatója lapunknak elmondta: ugyan a nyugdíjak vásárlóértéke évek óta nem növekszik, de a havi jövedelem számszerűleg 30–40 lejjel is emelkedett, az érintettek pedig ezzel már átlépik a gázártámogatásra megszabott havi 615 lejes, illetve a távfűtésnél megadott 768 lejes plafont, és már nem jogosultak a támogatásra.

Sepsiszentgyörgyön október 20-ától lehet benyújtani a szubvencióra vonatkozó igényléseket, Tankó elmondása szerint pedig naponta átlagosan 50 iratcsomót iktatnak. Az igazgató rámutatott: a legtöbb igénylő „visszatérő vendég\", már ismeri az igénylési eljárást, ezért nincsenek fennakadások az ügyintézés során. A szociális osztály arra számít, hogy november 18–19-e körül lesz torlódás, ugyanis legkésőbb akkor kell leadni a kéréseket ahhoz, hogy már novemberre is biztosítsák a támogatást. A városháza ügyosztályára a fűtésszezon idején bármikor be lehet nyújtani az igénylést, de visszamenőleg nem folyósítják a szubvenciót.

Tavaly a gázzal fűtő háztartások közül mintegy 1500 támogatáskérés érkezett, emellett 200 fával melegítő és 80 elektromos energiával fűtő család igényelte a szubvenciót. Tavaly a két utóbbi kategória esetében nem módosult számottevően az érintettek száma, de a gázártámogatást igénylők aránya egyharmaddal csökkent, és arra számítanak, hogy idén még kevesebben jogosulnak a pótlékra.

A városháza azt is közölte: tavaly közel negyven esetben kellett eljárást indítaniuk a támogatás visszafizetéséért, mert az utólagos ellenőrzés során kiderült, hogy az igénylő mégsem teljesíti a feltételeket, például más megyében dolgozik, vagy két–három hónapra alkalmazták őt, erről pedig nem számolt be. Ezek az adatok bekerülnek az országos adatbázisba, így általában fény derül a visszaélésekre.

Az iroda munkatársai környezettanulmányokat is készítenek, terepen is felmérik az igénylők életkörülményeit, hiszen például akinek gépkocsija van, már nem jogosult a támogatásra. A szubvenció mértéke a jövedelemtől függ: gázfűtés esetén havi 20–262 lejes támogatást biztosítanak, fafűtésnél 16–54 lej pótlékot adnak, míg a villannyal melegítők havonta 43 és 240 lej közötti támogatásra jogosultak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
Hirdetés
Hirdetés