Hirdetés

Vitáznak az elöljárók a borszéki bázisról

A prefektúrára nem érkeztek meg azok a dokumentumok, amelyek igazolnák, hogy a Hargita Megyei Tanács jogszerűen hagyott jóvá közel 400 ezer lejt a borszéki kezelőbázis félkész épületeinek állagmegőrzéséhez – közölte érdeklődésünkre Petres Sándor alprefektus.

Gergely Imre

2015. július 23., 19:402015. július 23., 19:40

2015. július 23., 19:482015. július 23., 19:48

 

A dokumentum hiányában a megyei önkormányzat erről szóló határozatát vissza kell vonni, Borszék pedig nem kaphatja meg a szóban forgó pénzt.
A napokban több, egymásnak részben ellentmondó kijelentés is elhangzott a borszéki kezelőbázis ügyével kapcsolatban, ezek érintik a prefektúrát is. Borboly Csaba tanácselnök a megyei önkormányzat sajtószolgálatának beszámolója szerint úgy nyilatkozott, a borszéki kezelőközpont munkálataira 396 350 lejt utalt ki tartalékalapjából a Hargita megyei önkormányzat júniusi ülésén, az összegből konzerválnák az eddigi munkálatokat. Miután a testület elfogadta, hogy ezt az összeget folyósítja Borszéknek, a prefektúra a határozat kiegészítését kérte olyan iratokkal, amelyek bizonyítják a munkálatok elvégzésének sürgősségét és a kialakult helyzet súlyosságát. Moldován József RMDSZ-es parlamenti képviselő az ügy kapcsán kedden hevesen bírálta – meggondolatlannak és inkompetensnek nevezte – Borbolyt amiatt, hogy a megyei tanács által elkülönített pénzösszegről szóló határozat nem ültethető még gyakorlatba, mert nem hatályos, így segítség helyett újabb ígéretet kaptak a borszékiek.
Petres Sándor alprefektus elmondta, a jogszabályok értelmében a megyei tanács a költségvetése részét képező tartalékalapból adhat segélyt a kirívóan nehéz helyzetben lévő helyi közigazgatási egységeknek. „Azonban a megyei tanács hozzánk törvényességi ellenőrzésre elküldött, 2015/144-es számú határozatából nem állapítható meg a fenti feltétel betartása. Ezt a prefektúra jelezte a megyei tanácsnak a július 8-án elküldött, 2015/8852-es számú átiratban” – tájékoztatott az alprefektus. – A prefektusi hivatal a törvényességet alátámasztó dokumentumok eljuttatását, ellenkező esetben a határozat visszavonását kérte. Máig nem érkezett válasz hozzánk.”
Tavasz folyamán egyébként felvetődött egy olyan elképzelés, miszerint a kezelőbázis befejezéséhez még szükséges 15 millió lejt banki hitelből biztosítanák. A város pénzügyi helyzete azonban csak egy ötmillió lejes hitel felvételét fedezhetné – közölte Mik József polgármester. Amint az korábban elhangzott, a szükséges összeg kétharmadát a Hargita Megyei Tanács vállalná magára szintén hitelből. Csakhogy, mint rámutattak, nincs jogi alap arra, hogy a megyei önkormányzat egy helyi önkormányzat beruházását pénzzel támogassa.
A megyeháza és a város képviselői arra a következtetésre jutottak, hogy a holtpontról az mozdíthatná ki az elképzelést, ha egy kormányhatározat születne, amely kimondaná, a megyei tanácsok szerepet vállalhatnak a városok, községek beruházásaiban, de akár két település is társulhat mindkettejük számára fontos ügyekben. A márciusban megtartott, erről szóló sajtótájékoztatón Bende Sándor megyei önkormányzati képviselő jelentette be, hogy a kormányhatározat tervezete elkészült, és akkor napok kérdése volt, hogy a prefektúra asztalára kerüljön, amelynek feladata azt továbbítani a kormányhoz. Erről a tervezetről Borboly Csaba keddi sajtónyilatkozatában kijelentette: „hónapok óta a prefektúrán van a tervezet, csak alá kell írni”. Ez a jogszabály tenné lehetővé, hogy a Hargita Megyei Tanács társtulajdonossá váljék a borszéki gyógyfürdőnél a helyi önkormányzat mellett, s ebből a beruházói pozícióból jogi megalapozottságot kapjon a stratégia, miszerint banki kölcsönt vehessen fel a megyei önkormányzat a helyi önkormányzattal együtt. Petres Sándor azonban mindezt másképp tudja. Mint mondta, a borszéki kezelőközpont támogatása kapcsán a közigazgatási tárca 2014. szeptember 15-én közölt válaszában forráshiányra hivatkozva elutasította a tervezet ellenjegyzését. „Márciusban egy másik kérés érkezett továbbításra a prefektúrára, ez azonban Borszék önkormányzata részéről” – tette hozzá. Petres elmondta, a borszékiek március 30-án benyújtott támogatáskérését április 9-én továbbították a minisztériumhoz. Erre június 12-én jött válasz. A gazdasági minisztérium alárendeltségébe tartozó Országos Turisztikai Hatóság megerősíti a kezelőbázis építése folytatásának szándékát. A szükséges anyagi források biztosítását azonban az országos költségvetés lehetőségeitől teszik függővé.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
Hirdetés