
Fotó: Krónika
A Hargita Megyei Tanácscsíkszéki és gyergyószékiképviselői azt rótták fel Bunta Leventének,hogy a költségvetés elosztásakoraránytalanul kevesebbet kapott a csíki, valamint agyergyói régió. A csíki képviselőknektávolról sem felelt meg az előterjesztett részesedésitervezet. Szerintük felborult az elosztási elv, miszerinta megyét alkotó három szék területinagyságának, lélekszámának ésgazdasági teljesítményének megfelelőarányban részesül a pénzügyi keretből.Az előterjesztés ugyanis Udvarhelyszéknek a megszabottarányoknál nagyobb öszszeget irányzott elő,Gyergyó- és főleg Csíkszéknek viszont alakosság arányához képest 0,59százalékkal kevesebb jutott. A január 12-énparázs vita nyomán többségi szavazattalelfogadott tervezet szerint Udvarhelyszék 250 ezer lejt„szippantott el” a másik két tájegységtől,de az egyes régiókon belüli elosztás isjogtalanul előnybe, illetve hátrányba juttatott egyesközségeket. A helyzetért elsősorban azudvarhelyszéki származása miatt „gyanús”Bunta Levente elnököt okolták, kilátásbahelyezve, hogy ha így folytatja, újra kell gondolni amegyei együttműködést.
A Hargita Megyei Tanács egyikalelnöke, a csíkszeredai Borboly Csaba a február2-i tanácsülés előtt is leszögezte, hogy„így nem lehet tovább dolgozni”, és annak alehetőségét sem zárta ki, hogy valakinekelőbb-utóbb távoznia kell. Lapunk felvetését,miszerint egyes vélemények szerint ez utóbbikijelentés Bunta Levente elnökre vonatkozik, Borboly nemerősítette meg, de nem is cáfolta.
Papp Kincses Emese csíkszékiRMDSZ-képviselő szerint Bunta az orránál fogvavezeti az „erőtlen, gyenge” megyei képviselő-testülettagjait. Beder Tibor független képviselőtől mégmeglepőbb dologról értesültünk: amikor aCsíkszéket hátrányos helyzetbe sodrójanuár 12-i büdzséelosztás nyilvánosságrakerült, „ajánlatot” kapott arra, hogy költözzönel Csíkszeredából. Hargita megye 31 főstanácsában az RMDSZ összesen 22 – 10udvarhelyszéki, 7 csíkszéki, 5 gyergyószéki– képviselővel, a Népi Akció pártja(AP) és a szociáldemokrata párt (PSD) 3-3, aDemokrata Párt (PD) 2 mandátummal rendelkezik, BederTibor tanár pedig független képviselő.
Ideiglenes tűzszünet
„Elástuk a csatabárdot,de csak addig, amíg valakinek újra eszébe nemjut személyes érdekeit a megye érdekei föléhelyezni” – válaszolt a Hargita Megyei Tanácselnöke, Bunta Levente, amikor arról kérdeztük:véget ért-e a hadakozás azzal, hogy a megyeiképviselő-testület február 2-i ülésénhelyreigazította a költségvetést. Ezen azülésen ugyanis Bunta Levente javasolta: a megyei tanácssaját tartalékából 160 ezer lejtkülönítsen el a januári elosztáskorhátrányba került csíkszéki, illetvegyergyószéki helyi tanácsok számára.A testület ezt 27 igen szavazattal és egy tartózkodássalel is fogadta. „A lakosság számarányáhozképest 0,59 százalékos eltéréstörtént a múltkori tanácsülésen,ezt sikerült most kiigazítanunk, s ezzel remélhetőlegmegszüntettük a célszerűtlen és feleslegesfeszültséget. Kis tételről van szó, de azérintett községi tanácsoknak ez isjelentős” – magyarázta Bunta. Az elnök a nyugodtmunkakörülményeket mindennél fontosabbnaktartja, reményei szerint ezt sikerült helyreállítani.
Borboly szerint azonban Bunta azértjavasolt kiigazítást, mert időközben rájött,hogy tévedett, amikor korábban Udvarhelyszéketrészesítette előnyben.
Viták voltak, vitáklesznek
Bunta Levente úgy véli,korábban is voltak hasonló viták éspengeváltások, s lesznek is, míg ez a megyelétezik. „Számomra a három régióegyformán egyharmad-egyharmad arányt jelent, tehátnem egyik vagy másik érdekeit nézem, hanem amegye egészét helyezem előtérbe, mert erreszegődtem” – fejtette ki lapunknak az elnök.
A megyei tanács gyergyószékialelnöke, Petres Sándor szerint nem annyira az anyagielosztás okozza a szembenállást, hanem aterületi elosztás elvének sérülése.„Ezt kell betartani, és akkor nincs vita” – szögeztele Petres, aki szerint amíg az 1968-ban kialakítottmegye létezik, addig muszáj együttműködniük,hiszen egymásra vannak utalva.
„Bunta Levente elnökmenesztéséről egyelőre korai beszélni” –fogalmazott Borboly Csaba alelnök. Bunta és Borboly abbanegyetértenek, hogy az RMDSZ három székivezetőségének mielőbb tisztáznia kell ajátékszabályokat és a hatásköröket.
B. L.
Keret
Semmi sem régi a nap alatt
Hargita megyében nem újkeletű a székek közötti vita. A szovjet típusútartományokat és rajonokat megszüntető, 1968tavaszán zajlott megyésítéskorCsíkszereda és Székelyudvarhely közöttazért folyt a vita, hogy hol legyen a megyeszékhely. Amérleg nyelve végül Csíkszereda felébillent. Sokan esküsznek rá, hogy a megye ily módonaz évszázados önrendelkezést felrúgómesterséges létesítmény, amely aközpontosított közigazgatásban úgy-ahogyműködött, de az önkormányzatiságjelentőségének fokozódása aműködésképtelenséget igazolja. Az 1989-esrendszerváltozást követő első, 1992. évihelyhatósági választások idején ahárom szék RMDSZ-vezetése hosszú távúnakszánt „játékszabályt” dolgozott ki,amely szerint a megyei tanács elnökét mindenciklusban más-más szék adja, a kétalelnöki mandátumon pedig a másik két székosztozik. Ennek értelmében követte egymásta csíkszéki Sántha Pál és azudvarhelyszéki Kolumbán Gábor. Gyergyószékképviselője következett volna, de belső egyeztetésekkövetkeztében a csíkszéki Zsombori Vilmosülhetett a tanácselnöki székbe, most pedig azudvarhelyi Bunta Levente Hargita megye első embere. A költségvetéselosztásánál figyelembe veszik a székeknépességarányát, területét,gazdasági erejét, de az utak székenkéntiösszhossza és állapota is befolyásolótényezőnek számít.
A 2002-es népszámlálásadatai szerint a megye lakosságának 37,29 százalékaUdvarhelyszéken, 35,41 százaléka Csíkszéken,27,3 százaléka pedig Gyergyószéken él.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.
A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.
Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.
Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.
Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.
Erdélyben enyhén csökkent a Szülőföldön Magyarul Program keretében nyújtott oktatási-nevelési támogatást kérelmezők száma, ami demográfiai okokra vezethető vissza – derül ki a Rákóczi Szövetség gyorsjelentéséből.
Számos előnyt, legfőképpen nyugodtabb külföldi utazást biztosít az Unió területén az európai egészségbiztosítási kártya – már ha megkapjuk.
Európai uniós támogatással újulhat meg Beszterce három meghatározó műemléke: a Búzasor gótikus árkádsor, az egykori Omnia mozi épülete, valamint a régi városháza.