Egy volt politikai fogoly és elítélt visszaemlékezései

Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa több székelyföldi középiskolának ajándékozott a magyar nyelven először megjelent kötetből. Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulóján az 1956-os Emlékbizottság és Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa a héten több székelyföldi középiskolában tartottak előadásokat a témában. A cél az volt, hogy a székelyföldi középiskolások figyelmét felhívják a 60 évvel ezelőtt történtekre. Az előadásokat Lukács Bence Ákos konzul tartotta, a meghívott pedig Szilágyi Árpád volt, aki az 1956-os események következtében 8 évet töltött a kommunista rendszer börtöneiben.

„Magát a kéziratot több változatban megírtam, kétszer elégettem, mert a Szekuritáté többször tartott házkutatást nálam. Az utolsó változatot sikerült Amerikába kimenekíteni 1988-ban, ott meg is jelent könyv formájában angolul 1994-ben. 1996-ban egy budapesti nemzetközi irodalmi pályázatra küldtem be a kéziratot, ott a zsűri különdíját kapta. Sokáig tűnődtem, hogy lehetne kiadni, az idén szóvá tettem Csige Sándor konzul úrnál, ő biztatott, hogy adjam oda, mert nekik is van pályázati lehetőségük, és így sikerült, hogy könyv formájában megjelenhetett” – mesélte Szilágyi Árpád.

Szilágyi Árpád története

„1957. május 20-án tartóztattak le, a vád egy levél tartalma volt. Október 26-án éreztem, valamit tennem kell, nem ülhetek a szilenciumteremben tűnődve, hogy mi van Magyarországon. Akkor született meg az ötlet, hogy írjak egy levelet az akkori Irodalmi Újság szerkesztőségéhez: ebben üdvözöltem a magyarországi forradalmat, leírtam, hogy szívvel-lélekkel együtt érzek a részt vevő fiatalokkal. Elmondtam, hogy a gyilkos trianoni szerződés miatt én csak távoli szemlélője vagyok a forradalomnak, de érzelemben velük vagyok. Azért, mert megemlítettem Trianont, a letartóztatásból katonai törvényszéki tárgyalás lett” – mesélte Szilágyi Árpád.

1958 nyarán a kolozsvári katonai törvényszék elítélte hazaárulás vádjával, 20 évet kapott a levél és 7 évet bujtogatás miatt. A szamosújvári börtönbe szállították, ahol abban az évben a rabok fellázadtak a rossz bánásmód miatt, de a lázadást csúnyán megtorolták: sortüzet eresztettek beléjük. „Ezután az egész országból összeszedték a hazaárulással elítélt rabokat és Piteşti-re vitték, egy kivégzőlágerbe. Rettenetes volt a bánásmód, semmi orvosi ellátás, és a verés minden nap kijárt. Először lelkileg törték meg az embert, és tudták, hogy a fizikai összeomlás heteken belül bekövetkezik. Akinek nem volt reménye, nem volt hite, lelki kapaszkodója, hogy még azért is túlélem ezt az embertelen helyzetet, az nem is élte túl” – emlékezett.

1961-ben Marosvásárhelyen egy újabb per következett, a katonai törvényszék újabb 22 évre ítélte, 24 évesen 49 év börtönre volt ítélve. Ezután Désre került, innen szabadult az 1964-es általános amnesztiának köszönhetően. Később munkát kapott Balánbányán, és befejezhette tanulmányait, a Szekuritáté azonban folyamatosan figyelte, házkutatásokat tartottak nála, így 1988-ban politikai menedékjogot kért az Egyesült Államokban, és el is hagyta az országot. 2005-ben tért haza Csíkszeredába.

Van, amikor ki kell állni

„1956 megmutatta, hogy a nép, ha kell, összefog. És nincs mellébeszélés, nincsenek kis csoportok, amelyek külön utat keresnek, hanem egy a cél. A cél az, hogy a magyar nemzet javára igyekezzen mindenki a saját kicsi munkájával hozzájárulni ahhoz, hogy a nemzet érdekében valami jót tegyen. ’56-ban ezt a magyar nép megérezte, és élt ezzel a lehetőséggel. A mai fiataloknak az az üzenete, hogy az ember kerülhet olyan helyzetbe, amikor ki kell állnia a meggyőződése mellett, pláne, ha saját nemzetének sorsáról van szó. Nem vagyok híve a mellveregetésnek és a hőbörgésnek, de van, amikor tényleg ki kell állni. És olyankor nincs mellébeszélés, vállalni kell azt is, aminek súlyos következményei lehetnek, de az ember kiáll, mert azért ember, hogy gerinces legyen, és amit mond, annak legyen alapja. Ebből a fiatalok tanulhatnak, hogy soha többé ne forduljon elő, hogy valakit politikai, vallási vagy etnikai meggyőződése miatt meghurcoljanak, börtönbe vessenek” – összegezte ’56 üzenetét a 84 éves Szilágyi Árpád.