
Fotó: Veres Nándor
Szóváltásba keveredett csütörtökön Ráduly Róbert Kálmán a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság székhelyén az intézményt vezető Radu Sandu Moldovannal – tudtuk meg Csíkszereda volt polgármesterétől. Szerinte Moldovan ingerülten beszélt és bírsággal fenyegette őt, a főkapitány viszont ezt cáfolja, és nem érti, hogy Ráduly miért őt hibáztatja jelenlegi helyzetéért.
2016. március 04., 12:382016. március 04., 12:38
A több mint nyolc hónapja hatósági felügyelet alatt álló, az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) által hivatali visszaéléssel és érdekkonfliktussal megvádolt Ráduly Róbert Kálmánnak a kényszerintézkedésre vonatkozó előírások szerint rendszeresen jelentkeznie kell a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságon. Csütörtökön is ez történt, az intézményben viszont váratlanul összetalálkozott Radu Sandu Moldovan Hargita megyei rendőrfőkapitánnyal. Az ezután történtekről szóló, az érintettektől származó beszámolók részben eltérnek egymástól.
Ahogy Ráduly emlékszik...
„Mivel a bűnvádi iratcsomóból egyértelműen kiderül, hogy a megyei rendőrfőkapitány a koholt vádak gyártásának elindítója, nem kívántam érintkezni vele, de ő beszélgetést kezdeményezett. Mit csinálok? – kérdésére azt válaszoltam, az ön ügyködésének következményeit járom. Majd egyre ingerültebbé válása közepette emlékeztettem a Truţával 2014 nyarán folytatott beszélgetésre, és a maroshévízi rendőrség egyik tagja számára kiadott ukázra” – mondta a volt polgármester.
Ráduly szerint ennek hatására Moldovan hangnemet váltott és miután azt mondta, „azért van itt, amiket aláírt”, számon kérte Rádulytól, hogyan merte kérni a lemondását, „amikor ön is balesetet okozott”. „A folyamatos közbeszólásai közepette ugyan kissé nehezen, de sikerült rávilágítanom a lényegi különbségre: a rendőrök részegen okoztak halálos balesetet. Szolgálaton kívül voltak – vágta rá, és az ekkor már mintegy féltucatra duzzadt hallgatóság előtt bírsággal fenyegetett, elmarasztalta a szolgálatban levő rendőröket, és távozott” – mesélte Ráduly.
... és ahogy Moldovan
Radu Sandu Moldovan is elmondta kérdésünkre a beszélgetés részleteit. Szerinte ugyanis nem volt vita vagy szóváltás, hanem csak párbeszéd. „Beléptem reggel a rendőrség székhelyére, ő ott volt aláírni. Nem tudtam, ki az, mert háttal állt nekem. Kérdeztem, ki van ott és mit keres? Ő akkor odajött, köszöntem neki, és azt kérdeztem, mit csinál? Azt mondta, azért vagyok itt, amit ön okozott nekem. Rákérdeztem: mit csináltam? A válasz az volt, hogy miattam van ott. Miért, uram? – kérdeztem. Én írtam alá azokat a dokumentumokat, amelyeket ön aláírt? Én is mondhatnám, hogy bűnügyi feljelentést teszek ellene, de még ez hiányzik neki, amilyen helyzetben van most. Nem teszek ilyet, nem ilyen ember vagyok” – magyarázta a rendőrfőkapitány.
Moldovan szerint, ha Ráduly úgy gondolja, hogy így kell viselkednie, az nem az ő problémája, hanem a volt polgármesteré. „Én nem fogok senkit vádolni mindaddig, amíg nincs bizonyítékom. Miért nem hívott tanúskodni?” – tette fel a kérdést Moldovan. Cáfolta azt is, hogy bírsággal fenyegette volna Rádulyt, mint mondta, túl rég ismerik egymást, hogy ehhez folyamodjon. „Ő most ki van borulva, meg kell érteni, hogy ez a helyzet, ő írt alá dokumentumokat. Sajnos nem mindenki érti meg, én megértettem” – összegzett a rendőrfőkapitány. Moldovan azt is jelezte, hogy bármikor szívesen szóba áll a volt polgármesterrel.
Ráduly elmondta még azt is, hogy a szóváltást követően elnézést kért a szolgálatos rendőrtől a kialakult helyzetért, majd a szokásos formaságok után távozott. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt nyolc hónapban több mint százszor járt hasonló okokból a megyei rendőr-főkapitányságon, és mindig állampolgárhoz méltó fogadtatásban volt része.
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.
Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
szóljon hozzá!