2011. március 17., 07:132011. március 17., 07:13
A lakosság több mint kilencven százaléka szenved valamilyen fogbetegségben, és a pénztár adta összegből szinte semmi nem jut a fogászatoknak, így a betegek túlnyomó többsége maga fizeti meg a szükséges beavatkozásokat, sokszor elég borsos áron – fejtette ki Alin Şandru, a kamara új elnöke. Egy Bihar megyei fogorvos átlag 600 lejes havi szerződést köt az egészségbiztosítóval, ami tulajdonképpen semmire nem elég – mondta el Adina Ţucudean, a kamara biztosításért és szociális ügyekért felelős részlegvezetője. Mint kifejtette, a beavatkozásokra szánt összeget 2002 óta nem módosították az infláció függvényében, holott a fogorvosok évente kérik a támogatás növelését.
Elméletileg egy foghúzásra 14 lej jut, ami az elnök elmondása szerint soknak hangzik, hiszen a legegyszerűbb fogászati műveletről van szó, mégis mint mondja, nem fedezi a költségeket. „Egy húzáshoz is az összes eszközt fertőtleníteni kell, amihez aszszisztens segítségére van szükség, hiszen az orvosnak nincs mindig ideje ezzel foglalkozni. Az anyagok, amiket használunk, csak nyugati áron vásárolhatók meg. Már a beszerzés és a működtetés is olyan költségeket feltételez, amelyeket kénytelenek vagyunk a pácienssel megfizettetni” – magyarázta Alin Şandru.
Bár a biztosító megyei kirendeltségével elmondásuk szerint nem állnak rossz viszonyban, az országos szabályozások sok gondot okoznak a bihari fogorvosoknak. Egy tavalyi normatíva szerint például a rendelőket a pénztár is ellenőrzi, ezért kétévente 1000 lejt kell fizetniük a doktoroknak. A kezelésekre kapott összegen pedig hiába próbálnak spórolni: az elnökség egyik tagja azt meséli, a múlt havi pénz egyetlen páciens műfogsora árának a negyven százalékát fedezte.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
szóljon hozzá!