2012. január 23., 07:572012. január 23., 07:57
Változás, hogy Borson egy mezőgazdasági szakirányú kilencedik indítására idén már nem kértek engedélyt, viszont örvendetes hír, hogy a kevés magyar anyanyelvű által lakott Belényes városában ősztől elindulhat egy magyar osztály a középiskola első évfolyamán, közgazdasági profillal. A nagyváradi Szent László Római Katolikus Gimnáziumban ősztől a tavalyi egy helyett két közgazdasági profilú kilencedik indulhat, a nagyszalontai Arany János Szakközépiskolában pedig idén először kérik magyar tannyelvű szakiskolai osztály indítását.
Magyar osztályokat érintő változás még, hogy ősztől azok a magyar általános iskolai osztályok, amelyek korábban az Andrei Mureşanu, majd az ortodox gimnázium keretében működtek, átkerülnek a Mihai Eminescu Főgimnáziumhoz – mi is beszámoltunk róla, hogy bár a román teológiai profilú iskola elsősorban a magyar osztályok hibájaként értékelte rossz gazdasági mutatóit, a vezetőség mégsem örült neki, hogy szeptembertől megszabadul tőlük.
Nagyváradon a tavalyihoz hasonló számú, 15 első és 17 ötödik osztály indul, ám újdonság, hogy az új tanügyi törvény értelmében idén ősztől már az iskola-előkészítő óvodai csoportok is az iskolák keretén belül, úgynevezett nulladik osztályként indulnak. Ezekből az osztályokból is összesen tizenöt magyar tannyelvű beindítását tervezik idén a váradi iskolák. Fontos tudni, hogy bár a megyében tavaly már a szokott időben elindították a beiratkozást ezekbe az osztályokba, ám a folyamat minisztériumi utasításra leállt, és egyelőre nem indult újra. Azok a szülők, akik még akkor beíratták gyermeküket az iskolai előkészítőbe, kénytelenek lesznek újra eljönni az iskolákba, amint a szaktárca elindítja a beiratkozást, újdonság ugyanis, hogy nem lesz elég csak a szükséges dokumentumokat benyújtani, hanem egy speciális űrlapot is ki kell majd tölteni.
Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.