
Visszás helyzetre hívják fel a figyelmet Kolozs megyei gyógyszerészek. Elmondásuk szerint több gyógyszeripari cég olcsón importál orvosságokat, majd ugyanezeket jóval drágábban exportálják, emiatt a romániai páciensek nem jutnak hozzá az alacsony árú készítményekhez.
2016. március 10., 14:272016. március 10., 14:27
2016. március 10., 17:092016. március 10., 17:09
Speranţa Iacob, a Kolozs megyei gyógyszerészkamara elnöke a Mediafax hírügynökségnek úgy nyilatkozott: már csaknem ezer olyan gyógyszert tartanak nyilván, amelyek beszerzése egyre nehezebbé válik, illetve amelyek már szinte teljesen eltűntek a piacról.
„Az eljárás szerint a cégek külföldről importálnak például egy 10 eurós orvosságot, amit Romániában 8 euróért forgalmaznak, egy nyugat-európai országban pedig 25 euróért, a vállalkozás viszont 20 euróért adja el a készítményt külföldön. A cég nyereséget termel, de a betegek nem jutnak hozzá az olcsó orvosságokhoz, amelyektől gyakran az életük függ” – magyarázta a kamara elnöke.
Speranţa Iacob szerint „olcsó populizmus” azt állítani, hogy az Európai Unióban Romániában a legolcsóbbak a gyógyszerek, hiszen elsősorban arra kell gondolni, hogy a szükséges készítmények egyáltalán megtalálhatók-e a patikákban, vagy csak papíron léteznek. Rámutatott: amikor a kereslet jóval nagyobb a kínáltnál, anomália jelenik meg a piacon, vagyis a gyártó visszaél helyzetével, és például feltételekhez köti az olcsó termékek eladását.
„Az is elképzelhető, hogy gyengébb minőségű készítmények jelennek meg, az elkeseredett páciensek pedig ezeket is kénytelenek megvásárolni” – részletezte. A gyógyszerészkamara elnöke hangsúlyozta: az ismételt exportálás teljesen legális, az uniós előírásoknak is megfelel.
Iacob szerint ez oda vezethet, hogy az olcsó orvosságokhoz hozzá nem jutó páciensek kezelés híján előbb-utóbb kórházba kerülnek, ellátásuk pedig több tízezer lejbe kerülhet. Mint rámutatott: a problémát már az egészségügyi minisztériumnak és az országos gyógyszerügynökségnek is jelezték, de egyelőre nem történt előrelépés az ügyben. „Egyértelmű, hogy miután csökkentették a gyógyszerek árát, meglehetősen népszerűtlen intézkedés lenne a drágítás, de az illetékes hatóságoknak mégis kompromisszumos megoldást kell találniuk” – hangsúlyozta.
Néhány napja Patriciu Cadariu Achimaş egészségügyi miniszter úgy nyilatkozott: már egy ideje mind a gyógyszeripari cégekkel, mind a páciensek képviselőivel tárgyalásokat folytatnak, és hamarosan megoldást találnak arra, hogy ne tűnjön el mintegy ezer olcsó orvosság a piacról. Elmondása szerint minden bizonnyal módosítani fogják a készítmények árának kiszámítási módszertanát.
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.
Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
szóljon hozzá!