
Fotó: Boda L. Gergely
Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) marosvásárhelyi területi irodája vizsgálja, hogy jogszerűen szolgáltatta-e vissza az állam a római katolikus egyháznak azt az iskolaépületet, amelyben az egyik legrangosabb marosvásárhelyi iskola működik – közölte csütörtökön internetes oldalán a Központ hetilap.
2015. november 12., 19:312015. november 12., 19:31
Az újság szerint az ügyészség a magyarellenességéről ismert Dan Tănasă blogger feljelentése alapján hivatali visszaélés ügyében nyomoz. A gyanú szerint az épületet – amelyben az Unirea román és magyar nyelvű főgimnázium, illetve a római katolikus gimnázium működik – úgy szolgáltatták vissza a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekségnek, hogy az soha nem volt az érsekség tulajdonában.
Tamási Zsolt, a Római Katolikus Teológiai Gimnázium igazgatója határozottan visszautasította a vádakat. Emlékeztetett arra, hogy az épületet 2004-ben szolgáltatták vissza az egyháznak. Marosvásárhely polgármestere megtámadta a határozatot, de elveszítette a pert. Az ügyben a legfelső bíróság hozott végleges döntést.
„Nemcsak a visszaszolgáltatási bizottság döntését kérdőjelezi meg a DNA, hanem a legfelső bíróságét is. (...) Nem tudják elfogadni a történelmi igazságtételt” – fogalmazott az igazgató. Emlékeztetett, hogy az iskolaépületet 1903 és 1905 között, a mellette álló diákotthont 1908-ban építtette az egyház, és az 1948-as államosításig a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Főgimnázium működött bennük. Tamási Zsolt nem tartotta valószínűnek, hogy a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumhoz hasonlóan a marosvásárhelyi iskolaépületet is bírósági úton államosítanák vissza. Hozzátette, ha nem lett volna törvényes a visszaszolgáltatás, az a hosszú pereskedés alatt kiderült volna.
Mint ismeretes, Marosvásárhelyen 2004-ben a Bolyai Farkas gimnázium termeiben indult be a katolikus oktatás. Az önkormányzat 2014 júliusában járult hozzá a Római Katolikus gimnázium létrehozásához. Az intézmény a 2015–2016-os tanév elejétől költözhetett be az egyházi épületbe, amelyet jelenleg az Unirea főgimnáziummal oszt meg.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!