
Fotó: Euractiv.ro
„A díj mindenkinek szól, aki részt vett a munkában” – nyilatkozta a Krónikának Bencze Mihály, a bukaresti Ady Endre Líceum igazgatója, a nemzetközi magyar matematikaverseny alapítója, akit Európai Polgári Díjjal tüntettek ki.
2017. október 13., 15:272017. október 13., 15:27
2017. október 13., 16:232017. október 13., 16:23
Az elismerésre Tőkés László európai parlamenti képviselő terjesztette fel, a díjat szerdán adták át Brüsszelben.
Ez óriási teljesítmény volt, és azért, mert én vagyok ennek a »filharmóniának a karmestere«, én indítottam, én harcolok meg érte, az én nevemhez kapcsolják az érdemet, de végül is ez a díj a megmérettetésnek szól.
– magyarázta a Krónikának a pedagógus.
Hozzátette, szeretne köszönetet mondani mindegyik matematikatanárnak, az erdélyi, a felvidéki, a kárpátaljai, a délvidéki és magyarországi pedagógusoknak, akik egységesen építik fel a nemzetközi magyar matematikaverseny struktúráját.
– hangsúlyozta Bencze Mihály.
Az Európai Parlament olyan magánszemélyeknek vagy egyesületeknek adja át évről évre az elismerést, akik/amelyek határokon átnyúló vagy nemzetek közötti kulturális együttműködéssel járó tevékenységeik során kivételes teljesítményeket mutattak fel, nagymértékben hozzájárulva az európai szellemiség megerősítéséhez.
Jelölés benyújtására kizárólag a parlament tagjai jogosultak, egy képviselő évente egy pályázót javasolhat. A díj odaítélésével felhatalmazott testület az Európai Polgári Díj kuratóriuma. A földrajzi és a nemek közötti egyensúly elvének figyelembe vételével a testület legfeljebb ötven jelöltet választ ki a javasoltak közül minden évben.
Tőkés Lászlón kívül Bocskor Andrea fideszes EP-képviselő is a Brassó megyei, négyfalusi születésű Bencze Mihályt jelölte a díjra.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
szóljon hozzá!