2011. március 03., 10:452011. március 03., 10:45
A kollégiumok ablakaiba és a diákszervezetek székházaira kifüggesztett lepedőkkel tiltakoztak tegnap a kolozsvári egyetemisták az új tanügyi törvény ellen. A lepedőkre írt üzenetekben azt kifogásolták, hogy a jogszabály nem garantálja számukra a 25 százalékos képviseletet az egyetemek különböző vezető testületeiben, ugyanakkor Daniel Funeriu oktatási miniszter hozzáállását is bírálták.
Nicoleta Straton, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) diákszervezetének elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyetemi hallgatók képviselőinek jelenleg csupán ötszázalékos részvételi arányt biztosítanak a felsőoktatási intézmények vezető testületeiben az elvárt 25 százalékos helyett. A tiltakozók tegnap este a Haşdeu diáknegyedben gyertyás tüntetést szerveztek, míg ma délben a diákház előtt találkoznak, ahonnan tiltakozó menet indul a Bocskai (Avram Iancu) térre.
Magyari Tivadar, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese jogosnak ítélte a diákok kérését. „Magam fogom támogatni a BBTE magyar tagozatának eddig létező vagy ezután kialakítandó testületeiben, hogy a diákképviselők aránya továbbra is 25 százalék legyen” – jelentette ki Magyari, aki szerint a felsőoktatási intézmények számos testület révén működnek, így nem könnyű biztosítani ezekben a megfelelő diákképviseletet. „Huszonöt százalék is kisebbség, de legalább több szempont, több jó gondolat találkozhat, mintha sokkal kisebb számban lennének az egyetemi hallgatók. Az egyetem szervezése hihetetlenül elbonyolódott, és nem rossz iskola a hallgatók számára benne részt venni” – vélte a magyar tagozat vezetője, hozzátéve, hogy a diákok számos szervezési terhet szívesen átvállalnának.
Mint arról beszámoltunk, hétfőtől az ország számos egyetemi központjában japánsztrájkba léptek a diákok a 25 százalékos képviseletet követelve. A tiltakozók hétfőn a minisztérium székháza előtt sztrájkolnak.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).