
Nem magyarellenes cselekedet, hanem véletlen baleset következményeként rongálódott meg az újszentesi Petőfi-emlékmű – tájékoztat az RMDSZ. A Temesvárral szomszédos Újszentes központi parkjában ismeretlenek a hét végén rongálták meg Petőfi Sándor 1945-ben állított emlékművét.
2015. augusztus 04., 14:322015. augusztus 04., 14:32
2015. augusztus 04., 18:372015. augusztus 04., 18:37
A helyi sajtóban, valamint közösségi oldalakon közölt fotók alapján úgy tűnt, hogy a református templom előtti emlékoszlopról lefeszítették a költő arcát idéző, vélhetően műkő domborművet, amely a földre esve darabokra tört.
Miklós Árpád, a község RMDSZ-es alpolgármestere azonban a térfigyelő kamerák felvételeinek megtekintése alapján megállapította, nem magyarellenes cselekedet történt, hanem baleset: a parkban futballozó gyerekek labdával találták el az emlékművet, így a költő képmását ábrázoló dombormű összetört.
„A rendőrség vizsgálatot indított az emlékmű megrongálása ügyében, a parkban felszerelt térfigyelő kamerák felvételeit pedig visszanézte. A felvételekből egyértelműen kiderül, nem magyarellenes cselekedetről van szó, hanem diákcsínyről: a Petőfi Sándort ábrázoló domborművet egy labda találta el, amely következtében az leesett és darabokra tört” – idézi a szövetség keddi hírlevelében Miklós Árpádot. Egyébként Szűcs András Ottó helyi református lelkipásztor olyan képeket is közölt közösségi oldalán, amelyeken látszik, hogy a templom előtti tér világítótesteit is összetörték, a templom egyik magasan levő, keskeny ablaknyílásába pedig beszorult egy, vélhetően nagy erővel nekirúgott focilabda.
Az RMDSZ Temes Megyei Szervezete átiratot küldött az újszentesi polgármesteri hivatalhoz, amelyben kéri az emlékmű helyreállítását. Miklós Árpád alpolgármester szerint az ezzel kapcsolatos munkálatok már előkészületben vannak, hamarosan visszakerül a Petőfi Sándort ábrázoló dombormű, továbbá restaurálják a talapzatot és az emléktáblát is.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
szóljon hozzá!