Hirdetés

Csökkentik az ANL-es lakások bérleti díját

Miután január elsejétől megkétszerezték az Országos Lakásügynökség (ANL) által épített lakások bérleti díját, a kormány úgy döntött, ezentúl más kritériumok alapján számolnak, oly módon, hogy a bérlőknek kevesebbet kelljen fizetniük.

Bíró Blanka

Kiss Előd-Gergely

Simon Virág

2017. április 12., 17:022017. április 12., 17:02

A frissen elfogadott rendelet értelmében csökkennek az adminisztrációs, javítási és karbantartási költségek, de figyelembe veszik azt is, hogy mikor épült a tömbházlakás, így azok, akik régebbiekben laknak, kevesebbet fognak majd fizetni. Az új rendelet meghatározza, hogy maximum mennyi lehet a bérleti díj: ha a családtagonkénti bruttó jövedelem kevesebb vagy egyenlő az országos bruttó minimálbérrel, akkor a lakbér nem lehet több az egy családtagra eső jövedelem 10 százalékánál, s legtöbb az egy főre eső jövedelem 30 százaléka lehet, abban az esetben, ha a jövedelem személyenként nem haladja meg az 5000 lejt.

Januárban – mint ismeretes – 200 lejről 500-600 lejre nőttek a kétszobás ANL-es lakások bérleti díjai, emiatt nagyon sok lakó elégedetlenkedett. Az előző kormány által tavaly elfogadott számítási módszertan alapján ugyanis nemcsak a tulajdonképpeni lakott felületet, hanem a falak által elfoglalt helyet, az erkélyt, kamrát is lakófelületnek minősítették. A lakásokban többnyire 35 évnél fiatalabbak családjukkal, visszaszolgáltatott ingatlanokból kitelepített személyek élnek, akiket nagyon hátrányosan érintett a piaci árakhoz igazított bérleti díj.

„Részmegoldásokat kínál a rendelet”

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint a gondok egy részét orvosolja csupán az ANL által épített tömbházak lakbérének módosítása, ám egy sor kérdés továbbra is megoldatlan marad. Hangsúlyozta, fontos, hogy az önkormányzatok csökkenteni tudják az év elején „esztelenül” megemelt béreket, hiszen csak így látja el a rendszer azt a szerepét, amire kitalálták, vagyis, hogy kedvezményesen lakást biztosítsanak a fiataloknak. Ezt a kérdéskört megoldja a fejlesztési miniszter javaslata, ám továbbra is gondot okoz ezeknek az ingatlanoknak az eladása. Olyan árakat kellene meghatározni, hogy a bérlők kedvezményesen, tehát olcsón megvásárolhassák ezeket a lakásokat, hiszen jelenleg a központi szinten meghatározott ár magasabb a piacinál, így az ANL-es lakások eladhatatlanok.

Antal Árpád szerint az lenne az ideális megoldás, ha kifizethető áron adhatnák el az ingatlanokat, az eladásból befolyt összeg az önkormányzatokhoz kerülne, egy erre a célra létrehozott speciális lakásépítési alapba. „Ilyen módon forogna a pénz, egyre több lakás épülne, és egyre több fiatal családon tudnánk segíteni” – összegezte az elöljáró. Tóth Birtan Csaba sepsiszentgyörgyi alpolgármester rámutatott, a jelenlegi díjszabás mellett már nem vonzó a rendszer, lassan a piacon olcsóbb a sepsiszentgyörgyi albérlet. Az is gondot jelent, hogy ezek a lakások nem csúcsminőségűek, folyamatosan érkeznek a panaszok, javítani kell, a felső emeletek beáznak. Tóth Birtan Csaba bízik abban, hogy a kormány olyan döntést hoz, hogy Sepsiszentgyörgyön csökkenteni tudják az árakat.

Várják az alkalmazási módszertant

Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester januárban azt nyilatkozta, hogy a megyeszékhelyi ANL-es lakásokban élők negyven százaléka elköltözik majd, ha az új bérleti díjak nem csökkenek. Ez csak részben igazolódott be a marosvásárhelyi lakásgazdálkodási vállalat (Locativ) igazgatója, Ovidiu Moldovan szerint, aki a lapcsaládunknak elmondta: a rendeletet ismeri, de meg kell várniuk az alkalmazási módszertan megjelenését, hogy pontosan tudják, milyen számítási együtthatókat kell majd alkalmazzanak. Az igazgató nem akart jóslatokba bocsátkozni, hogy ez mikorra várható. Hasonló választ kaptunk a kolozsvári városházán is. Iulia Perşă szóvivő kérdésünkre hozzáfűzte, a városi tanács várhatóan a soron következő közgyűlésén fogja megtárgyalni az ANL által épített lakások lakbérére vonatkozó új előírásokat.

Salamon Ildikó, a csíkszeredai polgármesteri hivatal vagyongazdálkodási osztályának vezetője leszögezte, amíg a rendelet meg nem jelenik a Hivatalos Közlönyben, és nem kapnak hivatalos értesítést, nem tud érdemben hozzászólni. Lőrincz Tünde, a Nagyrét utcai ifjúsági lakások egyik bérlője tőlünk szerzett tudomást a sürgősségi rendeletről. Mint mondta, örvendene ennek az intézkedésnek, bár már tavaly ősszel is csökkent a bér, amikor újra megkötötték a szerződéseket, hozzátette, természetes az, hogy jobb lenne, ha még tovább csökkenne.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 27., vasárnap

Temesvári Magyar Napok: látványos magyar seregszemle a bánsági szórvány szívében

Mintegy 120 rendezvénnyel várja a bánsági nagyváros magyar közösségét és a más nemzetiségű érdeklődőket vasárnap estig a XI. Temesvári Magyar Napok.

Temesvári Magyar Napok: látványos magyar seregszemle a bánsági szórvány szívében
Hirdetés
2026. szeptember 27., vasárnap

Tűz miatt ürítették ki a kolozsvári Hașdeu egyik bentlakását, a KMDSZ segítséget nyújt

Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóra a kolozsvári Hașdeu (Kőkert) diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.

Tűz miatt ürítették ki a kolozsvári Hașdeu egyik bentlakását, a KMDSZ segítséget nyújt
2026. szeptember 27., vasárnap

Ételmérgezés gyanújával húsz embert vittek kórházba a Brukenthal-palotából

Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.

Ételmérgezés gyanújával húsz embert vittek kórházba a Brukenthal-palotából
2026. szeptember 26., szombat

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon

Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon
Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon
2026. szeptember 26., szombat

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon

Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Négy fal helyett kaland és egy kis N-vitamin – Mi fán terem a természetpedagógia?

Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.

Négy fal helyett kaland és egy kis N-vitamin – Mi fán terem a természetpedagógia?
2026. szeptember 26., szombat

Román–magyar határ: visszaesett az illegális migráció, és megugrott a felderített kábítószeres esetek száma

Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.

Román–magyar határ: visszaesett az illegális migráció, és megugrott a felderített kábítószeres esetek száma
2026. szeptember 26., szombat

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?

Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura

Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura
2026. szeptember 26., szombat

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben

Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben
2026. szeptember 25., péntek

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit

Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit
Hirdetés
Hirdetés