Hirdetés

Csökkenhet az árvízveszély Maros megyében

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Maros megyében csaknem 10 ezer ember lakik árvíz-veszélyeztetett területen – hívták fel a figyelmet a Maros Vízügyi Igazgatóság keddi sajtótájékoztatóján, amelyen többek között a 6,1 millió euró értékű Watman-program sikeres gyakorlatba ültetéséről számoltak be. 

Simon Virág

2015. december 09., 15:092015. december 09., 15:09

Ennek keretében jelentős mennyiségű védőfelszerelést és eszközt vásároltak, amely elősegíti az árvízvédelmet. Az országos szintű uniós pályázat részeseként a megyében mobilgátakat szereztek be és raktárakat építettek az árvízvédelemhez szükséges eszközöknek.

Dávid Csaba műszaki igazgató szerint olyan mérőműszereket is beszereztek, amelyek az eső- és a hómennyiséget mérik, valamint a mederben lévő vízmennyiségről küldenek pontos adatokat az országos központba. A megvásárolt eszközöket kipróbálta az a 15 főből álló csoport, amelyet árvízveszély esetén elsőként irányítanak a helyszínre.

Dávid Csaba hangsúlyozta: a jelenlegi és a további befektetések fő célja, hogy megóvja az embereket és gazdaságukat a víz pusztító hatásaitól. Újságírói kérdésre, hogy Maros megyében hány személy érintett és hol, elmondta: nem szeretne településneveket felsorolni, hogy ne keltsen pánikot, de az Alsó-Nyárád mentén, a Maros mentén és Dicsőszent-márton alatt is vannak ilyen települések, és összesen 10 ezer embert érinthet egy esetleges árvíz. „Fontos, hogy továbbra is folytassuk az árvízvédelmi munkálatokat uniós, kormányzati és saját alapokból” – hangsúlyozta.

Ioan Mihail Blaga igazgató arról beszélt, hogy a munkálatok során megpróbálnak egyeztetni a környezetvédelmi miniszterrel és a védett területek gondnokaival, valamint az önkormányzatokkal annak érdekében, hogy megtalálják a mindenki számára elfogadható megoldást. Mint mondta, országos szinten újabb természetvédelmi területek kijelölése zajlik, amit figyelemmel követnek, hiszen azt szeretnék, hogy a gátak, töltések ne legyenek ezek részei.

„Az ember által készített töltésekre nem lehet azt mondani, hogy egy állatfaj természetes élőhelye, és nem lehet megakadályozni, hogy mi ott karbantartási, magasítási vagy más jellegű munkálatokat végezzünk. Mindig megpróbálunk egyeztetni a védett területek kurátoraival, megkérni őket, hogy a helyszínen tájékozódjanak a munkálatokról, s ott bírálják el a beavatkozásra vonatkozó kéréseinket” – fogalmazott.

Megtudtuk, jelenleg az igazgatósághoz tartozó területek 20–25 százaléka védett övezetben van, s néha nehéz közös nevezőre jutni azok gondnokaival. Elhangzott továbbá, hogy a Nyárád szabályozását célzó, a helyiek által többször kifogásolt projekt a hónap közepén zárul, és december 18-án tartanak erről kerekasztal-beszélgetést az érintett községek vezetőivel. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
Hirdetés
Hirdetés