Hirdetés

Csodálatos gondoskodás – ezrek a csíkszeredai ételszentelésen

•  Fotó: Gegő Imre

Fotó: Gegő Imre

A hagyományokhoz híven idén is rendezett sorokban várta több ezer hívő vasárnap reggel a csíkszeredai Szabadság téren, hogy püspöki áldásban részesüljenek a kosarakban hozott ünnepi eledelek.

Iochom Zsolt

2017. április 16., 12:352017. április 16., 12:35

2017. április 16., 12:432017. április 16., 12:43

Húsvétvasárnap Csíkszeredában tartják a Kárpát-medence legnagyobb hagyományos ételszentelését, amelyre több ezren gyűlnek össze. Húsvét ünnepén a föltámadt Krisztus szavaival köszöntötte az összesereglett sokaságot Tamás József püspök: „Békesség veletek!\".

Jézus Krisztus, amikor húsvét vasárnapjának estéjén megjelent apostolainak, ételt kért tőlük és elfogyasztotta szemük láttára. Amikor megjelent az emmauszi tanítványoknak, asztalhoz ülve velük a kenyértörésben ismerték fel őt. A galileai tenger partján, amikor harmadszor is megjelent, sült hallal vendégelte meg őket. Ezért kapcsolódik szervezesen húsvét ünnepéhez az ételszentelés szertartása – mutatott rá rövid elmélkedésében a püspök.

Tamás József püspök Isten áldását kérte a bárány- és a tojáseledelekre, a húsvéti kalácsokra és az italokra. „Az ételszentelésben arra emlékezünk, hogy jóságos mennyei Atyánk van, aki sokszor még csodálatos módon is gondoskodik rólunk. A hívő ember ebben az ételszentelésben is ezt szeretné megköszönni Istennek\" – kérte Isten áldását Tamás József püspök.

Ezt követően a téren kialakított sorok között vonult el a papság a ministránsokkal, és meghintették szenteltvízzel a kosarakat. Az áldás után az ételszentelés a magyar és a székely himnusz eléneklésével ért véget.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 27., vasárnap

Temesvári Magyar Napok: látványos magyar seregszemle a bánsági szórvány szívében

Mintegy 120 rendezvénnyel várja a bánsági nagyváros magyar közösségét és a más nemzetiségű érdeklődőket vasárnap estig a XI. Temesvári Magyar Napok.

Temesvári Magyar Napok: látványos magyar seregszemle a bánsági szórvány szívében
Hirdetés
2026. szeptember 27., vasárnap

Tűz miatt ürítették ki a kolozsvári Hașdeu egyik bentlakását, a KMDSZ segítséget nyújt

Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóra a kolozsvári Hașdeu (Kőkert) diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.

Tűz miatt ürítették ki a kolozsvári Hașdeu egyik bentlakását, a KMDSZ segítséget nyújt
2026. szeptember 27., vasárnap

Ételmérgezés gyanújával húsz embert vittek kórházba a Brukenthal-palotából

Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.

Ételmérgezés gyanújával húsz embert vittek kórházba a Brukenthal-palotából
2026. szeptember 26., szombat

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon

Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon
Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon
2026. szeptember 26., szombat

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon

Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Négy fal helyett kaland és egy kis N-vitamin – Mi fán terem a természetpedagógia?

Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.

Négy fal helyett kaland és egy kis N-vitamin – Mi fán terem a természetpedagógia?
2026. szeptember 26., szombat

Román–magyar határ: visszaesett az illegális migráció, és megugrott a felderített kábítószeres esetek száma

Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.

Román–magyar határ: visszaesett az illegális migráció, és megugrott a felderített kábítószeres esetek száma
2026. szeptember 26., szombat

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?

Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura

Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura
2026. szeptember 26., szombat

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben

Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben
2026. szeptember 25., péntek

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit

Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit
Hirdetés
Hirdetés