
Fotó: Boda L. Gergely
A bukaresti Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) keretében működő Igazságszolgáltatási Felügyelet nem tartja törvénytelennek, hogy a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium létrehozása ügyében vizsgálódó ügyész az iskolában tanuló gyermekek szüleit is kihallgatja.
2017. április 25., 17:572017. április 25., 17:57
A bírák és ügyészek munkáját vizsgáló felügyeletet az ügyészek és bírák szakmai testületeként működő Legfelsőbb Bírói Tanács bízta meg a marosvásárhelyi iskolaügyben folytatott ügyészségi eljárás törvényességének az ellenőrzésével az RMDSZ és a gimnázium vezetőségének panasza nyomán. A felügyelet válaszát az RMDSZ juttatta el az MTI-hez. Ebben a felügyelet közölte: a szülők beidézése révén tájékoztatni kívánták őket, hogy sértett félként csatlakozhatnak ahhoz a büntetőperhez, amely a Római Katolikus Gimnázium törvénytelennek vélt létrehozása ügyében indul.
A felügyelet április 5-én kiállított átiratából kiderül, hogy e dátumig 48 szülőt idéztek be tanúként a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) marosvásárhelyi részlegére, és a beidézések addig folytatódnak, míg a szülők mindegyikét ki nem hallgatják. Amint a felügyelet fogalmazott, a beidézések célja az, hogy tájékoztassák őket a polgári peres lehetőségről. Erre - a dokumentum szerint - az a tény jogosítja fel szülőket, hogy a tanulók érdekeit sértette a Római Katolikus Gimnázium nem engedélyezett működtetése a 2015-2016-os, valamint a 2016-2017-es évben. A diákok „abban a helyzetben voltak és vannak, hogy egy nem engedélyezett és nem akkreditált tanintézet képzését végezték el” – állapította meg a felügyelet. Hozzátette: egyes szülők jelezték is, hogy polgári peres félként csatlakoznak az ügyhöz.
A dokumentum szerint a szülőktől azt kérdezték: a gyermekük iskolába íratásakor voltak-e olyan személyek, akik biztosították őket a tanintézet törvényes működéséről? Mikor értesültek az iskola körüli gondokról? Az iskola körüli problémák ismeretében is oda íratták volna-e a gyermekeiket? Ha társulnak a perhez, milyen kárigényük van? A felügyelet szerint a szülők vallási hovatartozására nem a kihallgatás során kérdezett rá az ügyész. Ez a kérdés csupán a nyilatkozattétel előtt merült fel, amikor a beidézettek esküt tettek arra, hogy a valóságot közlik. A felügyelet cáfolta, hogy az ügyészség kérte volna a Maros megyei tanfelügyelőségtől a tanintézet cikluskezdő osztályaiba való beiratkozás felfüggesztését. Közölte: \"nem sikerült azonosítani egyetlen olyan vonatkozást sem, amely során az ügyet vizsgáló ügyész megsértette volna a jogi vagy perrendtartási szabályokat\".
A felügyelet közölte: törölte a panaszt, és erről mind a panaszost, mind a vizsgálatot végző ügyészt tájékoztatta.
Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke az MTI-nek elmondta: egy jogászt bíztak meg a kapott válasz véleményezésével, és e szakvélemény ismeretében alakítják majd ki az álláspontjukat.
Az RMDSZ és az iskola vezetősége azt sérelmezte a Legfelsőbb Bírói Tanácsnál, hogy a szülőket annak ellenére idézték be kihallgatásra, hogy ők az iskola – törvénytelennek vélt – létrehozása után kerültek jogviszonyba a tanintézettel, továbbá azt, hogy a vallási hovatartozásukról kérdezték és megfélemlítették őket annak a felvetésével, hogy az állam nem ismeri el a gyermekeknek a Római Katolikus Gimnáziumban végzett tanulmányait.
A DNA tavaly november elején indított eljárást Tamási Zsolt iskolaigazgató és Ștefan Someșan volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen, mert szerinte annak ellenére járultak hozzá a Római Katolikus Gimnázium működéséhez, hogy tudták: valójában az iskola nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel. Az igazgató elleni eljárás hónapokra ellehetetlenítette a tanintézet működését. A Maros megyei tanfelügyelőség február végén arról rendelkezett, hogy a vizsgálat miatt bizonytalan jogi helyzetűnek vélt tanintézet nem vehet fel diákokat a cikluskezdő osztályokba.
A jövő héten a hőmérséklet megközelíti majd a 27 Celsius-fokos maximumot, ami meghaladja az ilyenkor szokásos átlagot – közölte Meda Andrei, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az Antena 3 televízióban.
A Kolozs megyei egészségbiztosítási pénztár a Krónika kérdéseire válaszolva közölte: tudnak az európai egészségbiztosítási kártya kézbesítési késedelmeiről, melyek nem abból adódnak, hogy intézményi szinten késve dolgoznák fel a kérelmeket.
A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.
Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.
Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.