2011. április 01., 08:122011. április 01., 08:12
„Ötéves korom óta ismerem a WWF-et, akkor jegyeztem meg a pandalogót mint egy szimpatikus szervezet képviselőjét, egy olyan szervezetét, amely védi és konzerválja a világ természeti kincseit. Elmondhatom tehát, hogy ma gyermekkori álmom vált valóra, s eddigi pályafutásom legfontosabb és egyben legszebb kihívása előtt állok. Remélem, hogy törvényhozói és újságírói tapasztalataim segíteni fognak abban, hogy a WWF-család hasznos tagja legyen” – fogalmazott kinevezése kapcsán Csibi Magor. A székelyföldi újságíró-politikus egyébként a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen politológiát végzett, majd magiszteri képzésen folytatta tanulmányait. Tanársegédként tevékenykedett az egyetemen, majd Bogdan Olteanu korábbi képviselőházi elnök oktatási tanácsadójaként került Bukarestbe. 2007 és 2009 között a Nemzeti Liberális Párt színeiben európai parlamenti képviselő volt, ezalatt az EP környezetvédelmi, közegészségügyi és élelmiszer-biztonsági bizottságának az alelnöki tisztségét is betöltötte. Mintegy két éve alapította meg a magyarul is megjelentetett Think Outside the Box! újságírói platformot, azóta annak aktív szerzőjeként dolgozik. A TOTB főként környezetvédelmi, környezettudatossági kérdéseket feszeget. Mint arról lapunkban beszámoltunk, Csibi a projekt keretében járt többek között Kazahsztánban, ahol az Aral-tó eltűnésének okairól, a helyi társadalmi valóságról készített riportot.
A WWF egyébként mintegy 100 országban van jelen a világon. Romániai képviseletüket ugyan csak 2006-ban nyitották meg, de a szervezet már a kilencvenes években aktív szerepet vállalt a Duna-delta megmentéséért folytatott küzdelemben. Az elmúlt évben főként a kárpáti barnamedvék védelmezésével került be a köztudatba.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
szóljon hozzá!