Csendőrök lakoltatták ki Gyergyószentmiklóson az önkényes területfoglalókat

• Egyre nagyobb gondot okoznak a gyergyószentmiklósi városvezetésnek azok a roma családok, amelyek engedély nélkül költöznek be az önkormányzati tulajdonban lévő elhagyott ingatlanokba. Nemrég a csendőrök segítségével lakoltattak ki, a hadsereg egykori istállóiban és lőszerraktáraiban meghúzódó csoportot. Az önkormányzati tulajdonba került ingatlanok egyikében már gyergyószentmiklósi személyi igazolvánnyal rendelkező romák laktak, ők fordultak panaszlevéllel Pap József polgármesterhez. Azt kérték: akadályozza meg az éjszakai órákban is hangoskodó, az egyébként is romos épületeket még inkább tönkretevő „idegen cigányok” beözönlését. Az elöljáró felkérésére október 28-án négyfős csendőri csapat szállt ki a helyszínre kilakoltatni a törvénytelenül odaköltözött romákat. A csendőrök gumibottal és könnygázzal léptek fel az önkényes épületfoglalók ellen.

Jánossy Alíz

Jánossy Alíz

2006. november 02., 00:002006. november 02., 00:00

Romák védték romáktól az istállókat

D
emokratikus gumibotozás
„A polgármester kérésére szálltunk ki a helyszínre, hogy kilakoltassuk az épületet törvénytelenül bitorló romákat” – mondta Ionel Cafengiu csendőrparancsnok. A parancsnok megmutatta azt az írásos lakossági bejelentést is, amelyet a Pap József polgármestertől származó félhivatalos lakhatási engedéllyel rendelkező romák fogalmaztak. „Először csak kimentünk, és felszólítottuk őket, hogy távozzék az épületből, akinek nincs ott lakásengedélye. Amikor másodszor mentünk ki ellenőrzésre, hegyezett végű botokkal felfegyverkezve fogadtak” – magyarázta a parancsnok, aki elismerte: valóban gumibottal és könnygáz bevetésével léptek fel a támadó romák ellen. Aki belekeveredett a csetepatéba, annak kijutott a gumibotból is, a könnygázból pedig jutott mindenkinek. „Azt hittük, minket akarnak elkergetni a fekete ruhások, mert mindenkit kiparancsoltak a ház elé, és követelték, hogy akinek nincs engedélye, menjen el. Másodszor már verekedtek is azzal, aki nem akart menni” – mesélte Demeter Mária, aki a Téglagyár utcai romasorról költözött át az egykori istállóba.

Félhivatalos megsajnálás
Pap József szerint hivatalos lakhatási engedéllyel senki nem rendelkezik az ott lakó romák közül, viszont a gyergyószentmiklósi illetőségű személyi igazolvánnyal rendelkezőknek maga írt személyre szóló elismervényt, hogy tavaszig használhatják az épületet. „Azzal a feltétellel egyeztem bele az ottlakásba, hogy cserében őrzik az épületeket, és nem engednek idegeneket garázdálkodni” – mondta el lapunknak a polgármester.
Ezt egyébként a polgármester engedélyével rendelkező romák közül Gábor István, az ügy egyetlen sérültje  is megerősítette. „Idegességemben vágtam össze a karomat, mert azt hittem, a polgármester nem akar szóba állni velem” – mesélte a fiatalember, aki a polgármesteri hivatal folyosóján vagdosta össze a karját október 16-án, amikor a lakhatási engedélyért várt bebocsátásra a polgármestertől.  „Nézze meg, hogy leverték a plafont a sátorosok, ezt a falat is ők bontották meg. Mi felelünk itt mindenért, papírunk van róla” – mutatta ottjártunkkor Gábor István a személyre szóló polgármesteri iratot.
„Nem akartam jóváhagyni a romáknak az ottlakást, mivel az istállókban nincsenek emberi körülmények. De megsajnáltam őket, és egy félhivatalos elismervénnyel engedélyeztem, hogy ott maradhassanak” – magyarázta a polgármester. Azt azonban elismerte: inkább a betolakodó romáktól való megkülönböztetés érdekében bocsátott ki ideiglenes engedélyt az „istállólakóknak.”


Nincs hiteles képviselője a roma lakosságnak
A gyergyószentmiklósi roma lakosságnak nincs legitim, mindenki által elismert képviselője. Sem Zsigmond Andrást, a polgármesteri hivatal roma ügyekkel foglalkozó referensét, sem a Romapárt (Partida Romilor) nevű szervezet által kinevezett Mikola Istvánt nem ismerik el képviselőjüknek. A problémát a legutóbbi lakossági fórumon Kalányos Ferenc helyi roma lakos is felvetette. „Senki nem veszi figyelembe a romákat, válogatás nélkül ütik-verik őket a bőrük színe miatt” – mondta indítványozva: szervezzenek roma lakossági fórumot, ahol elmondhatnák panaszaikat és olyan képviselőt találnának, akit mindannyian elismernek.


Az Európai Parlamentben is
foglalkoztak az abafáji esettel
Szászrégen Abafája negyedében európai parlamenti képviselők vizsgálták ki azt az esetet, amikor a rohamrendőrök rálőttek az ott lakókra. Mohácsi Viktória és Lévai Katalin sajtónyilatkozatban ítélte el a rendőrség eljárását, mely meglátásuk szerint európai uniós szabványokat és emberi jogokat sért. Amint azt lapunk is hírül adta, szeptember 7-én a rendőrség különleges alakulata (DIAS) könnygázzal, sörétes és élestöltetű fegyverrel támadt az abafájai roma közösségre. A hatóságok hivatalos változata szerint a szászrégeni rendőrök idézést szerettek volna kézbesíteni a kollégájukat sértegető roma fiatalembereknek. Mivel tartottak a cigányok haragjától, a rohamalakulat tagjait hívták segítségül. A rohamrendőrök huszonkét romát sebesítettek meg, további tizenötöt tettlegesen bántalmaztak – nőket és kiskorúakat is.

---------


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 30., kedd

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől

A Srí Lankáról érkezett vendégmunkások is anyanyelvükön hallgathatnak misét a temesvári római katolikus székesegyházban – erről beszélt Pál József Csaba temesvári püspök a templomba látogató Nicușor Dan államfőnek.

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől
2025. szeptember 30., kedd

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus

Az RMDSZ-frakció javaslatára díszpolgári címet adományozott kedden a Kolozs Megyei Tanács Ráduly-Zörgő Éva logopédusnak, iskolapszichológusnak, sportvezetőnek, egyetemi oktatónak, olimpikon gerelyhajítónak.

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus
2025. szeptember 30., kedd

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása

Az eredetileg 2024 áprilisára tervezett befejezéshez képest már másfél év eltelt, és az Arad megyei kisváros önkormányzata továbbra sem tudja megmondani, mikorra készülhet el a beruházás.

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása
2025. szeptember 30., kedd

Kuriózumnak ígérkezik a Resicabánya feletti függő sétány és kerékpárút

Függő sétányt alakítanak ki a Resicabánya központja felett átívelő egykori ipari drótkötélpályából. Az egykori ipari létesítmény több mint 700 méter hosszú, gyalogosoknak és kerékpárosoknak szánt sétálóutcává alakul át a város fölött 30 méteren.

Kuriózumnak ígérkezik a Resicabánya feletti függő sétány és kerékpárút
2025. szeptember 29., hétfő

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén

Több bűncselekményt is elkövetett az a 18 éves nagyváradi fiatalember, aki a rendőrök elől akart elmenekülni, de végül Bors határában megállásra kényszerítették.

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén
2025. szeptember 29., hétfő

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte hétfőn Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester 2,6 millió lej összegű igazolatlan eredetű vagyonának elkobzását. Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető.

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől
2025. szeptember 29., hétfő

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, hétfőn számos zarándok gyűlt össze a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház búcsúünnepére.

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún
2025. szeptember 29., hétfő

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít

Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít
2025. szeptember 29., hétfő

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje

Szeptember elején egy gyárrobbanás nyomán keletkezett szászsebesi tűzben megsérült három munkás közül a temesvári sürgősségi kórházban elhunyt egy Srí Lanka-i férfi.

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje
2025. szeptember 29., hétfő

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének

Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének