
Fotó: Biró István
2011. július 04., 07:382011. július 04., 07:38
A résztvevők az egyházi elöljárók vezetésével az iktári Bethlen–kriptához – ahol, mint ismeretes, néhány hete ismeretlen tettesek öntöttek le fáradt olajjal két 19. századi sírkövet –, majd Nagy Gyula református püspök nemrég restaurált sírhelyéhez vonultak. Ezt követően Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) közép-erdélyi regionális elnöke és Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke közösen ültetett el két facsemetét oda, ahonnan a pécsi kistérség polgármesterei által ültetett csemetéket pünkösdkor eltüntették.
A faültetést követően a történelmi magyar egyházak képviselői mondtak imát a Házsongárdi temető megmentéséért. Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Adorjáni Dezső, az Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke, Kovács Sándor címzetes kanonok, kolozs-dobokai főesperes és Rüsz-Fogarasi Tibor unitárius esperes emeltek szót a kegyeletsértések, a műemlékgyalázások és a gyűlölködés ellen. Az imákat követően Bogdán Zsolt színművész nyilatkozatot olvasott fel magyar és román nyelven, amelyben az esemény résztvevői tiltakoznak a Házsongárdi sírkert tönkretétele ellen. A kétnyelvű petíció aláíróihoz a későbbiekben bárki csatlakozhat a világhálón, amelyet később a kezdeményezők eljuttatnak a kolozsvári polgármesteri hivatalhoz, az illetékes romániai és nemzetközi szervekhez.
A dokumentum hivatkozik az Egyesült Nemzetek Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezete Általános Konferenciájának 1972. november 16-án elfogadott és Romániára is érvényes egyezményére, amely szerint az aláíró államok „elismerik, hogy egy ilyen örökség az egész világ örökségét jelenti, melynek megóvása az egész nemzetközi közösség együttműködésének feladata”. A nyilatkozat aláírói a hatóságoktól és a közvéleménytől is azt kérik: hassanak oda, hogy egyszer és mindenkorra szűnjön meg a temető műemlék jellegének veszélyeztetése. „Meggyőződésünk, hogy az Európai Unióhoz csatlakozott Romániában a Házsongárdi temetőt nem lehet tovább gyalázni, és az egyetemes, ezen belül erdélyi kultúra eme hagyatékát nem lehet eltüntetni a föld színéről. Csak egymás hagyatékának kölcsönös tiszteletben tartása, megóvása és az elhunytak iránti kegyelet a járható út” – olvasható a petícióban.
„Mindenki összefogott pártszínektől függetlenül, ennél nagyobb örömet nem szerezhettek volna” – nyugtázta az eseményt követően Gergelyné Tőkés Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány igazgatója. Hozzáfűzte: az iktári Bethlen család sírkertjének, valamint Nagy Gyula néhai református püspök sírkövének meggyalázása „nem egyszeri alkalom, hanem egy folyamat része, valakik ellenérdekeltek abban, hogy a műemlék sírokat restauráljuk” – nyilatkozta az alapítvány igazgatója.
Mint arról beszámoltunk, a Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium Kolozs megyei igazgatósága és az általa felkért szakértők megkezdték a kolozsvári Házsongárdi temető műemlék sírjainak a felmérését. A nagyméretű akció célja a lehető legmagasabb fokú védelem biztosítása a több mint 400 éves temető számára. A sírok őrzése és karbantartása a kolozsvári önkormányzat felelőssége.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
szóljon hozzá!