Hirdetés

Csalódott a marosszéki EMNP

Csalódtak a választási eredményekben, de nem ábrándultak ki a politikából és nem mondanak le a szervezetépítésről az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) marosszéki vezetői.

Szucher Ervin

2016. június 20., 16:482016. június 20., 16:48

Csalódásnak nevezték az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) marosszéki vezetői, hogy az alakulatnak megyeszerte mindössze 22 tanácsosi helyet sikerült szereznie a helyhatósági választásokon. „Az etnikai keringő, a centrifugális erő csapott ki minket” – fogalmazott a Krónikának a június 5-ei kudarcot kommentálva Pálosi Csaba, az EMNP marosvásárhelyi ügyvivő elnöke.

A megbízott vezető szerint ugyanaz történt, ami az utóbbi négy-öt választások alkalmával: az utolsó pillanatban azok a polgárok is az RMDSZ mellé álltak, akik egyébként nem értenek egyet a szövetség politikájával. Mindez pedig a kampány végére csúcsosodó magyar–román csatának tulajdonítható – véli az állatorvos-politikus, aki szerint június 5. előtt egy-két héttel már nem választási programok, hanem etnikumok kerültek egymással szemben.

Közelebb a küszöbhöz, de mégis alatta

Pálosi szerint Marosvásárhelyen a koalíciós lista lett volna a megoldás, azonban nem az RMDSZ által szabott elfogadhatatlan feltételek mellett. „Ha a szövetség nem kizárósdit játszik, akkor az elégedetlenkedők szavazatait nem viszi el sem a Szabad Emberek Pártja, sem az EMNP külön listája” – érvelt a vásárhelyi szervezet megbízott elnöke.

Pálosi Csaba az RMDSZ-közeli médiára is neheztel, mondván, hiába kért pártja számára adásidőt az Erdélyi TV-től, csak azzal az ígérettel maradt, hogy másnap telefonon visszahívják. „Azóta eltelt másfél hónap, és még mindig nem szólalt meg a telefonom. Pedig fel sem merült, hogy ingyen reklámot követeltünk volna” – tette hozzá.

Mindennek dacára a néppárt jobb eredményt könyvelhetett el, mint négy évvel korábban. Míg 2012-ben a marosvásárhelyi listája 1833 szavazatot kapott, az idén 2444-en támogatták a jobboldali alakulatot. „Meggyőződésem, hogy ha Jakab István és Portik Vilmos nem lép ki az utolsó száz méteren, az öt százalékos küszöböt is elérjük, és bejutunk a helyi önkormányzatba” – vélekedett Pálosi Csaba.

Kérdésünkre, hogy a gyenge szereplés után fontolóra vette-e a lemondását, a nemrég kinevezett elnök úgy vélte: ő mindent megtett a jó eredmény érdekében, azonban, ha az országos vezetők ezt másként ítélik meg, hajlandó felállni az elnöki székből. Vele vagy nélküle azonban a munkát folytatni kell, állítja, hisz a néppárt körül egy erős, stabil mag verődött össze.

Kontrollpárt-szerepet játszottak volna

Ha igényt tartanak a munkájára, Bereczki Ferenc is maradna a megyei szervezet élén. A január végén megbízott elnök is elégedetlen a néppárt Maros megyei szereplésével, azonban úgy véli, az utóbbi hónapokban sikerült az alakulatot kimozdítani a holtpontról, elindult az építkezés, aminek az eredménye már most érzékelhető. Míg négy esztendővel ezelőtt az EMNP megyeszerte 1800 szavazatot szerzett, idén megháromszorozta a voksok számát. Ennek ellenére még így is mindössze 24 tanácsosi helyet sikerült begyűjteni, hattal többet az addigi 18-hoz képest. Ha a tárgyalások jó irányba haladnak, kilátásban van két alpolgármesteri tisztség is, állítja Bereczki.

A megyei szervezet ügyvivő elnöke a leginkább a marosvásárhelyi eredményt tartja elkesítőnek. „Nagyon lehangoló, hogy nem sikerült elérnünk az 5 százalékos küszöböt. Megint mellérúgtunk, hisz nem sikerült meggyőznünk a szavazókat, hogy a tanácsban mi lehetnénk az RMDSZ kontrolpártja” – vonta le a következtetést Bereczki Ferenc.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
Hirdetés