Hirdetés

Család és nevelés fontosságáról a bonyhai Bethlen-kastélyban

•  Fotó: Gálna Zoltán

Fotó: Gálna Zoltán

Családok, nőszövetségi közösségek, helyi és környékbeli kíváncsiskodók töltötték meg élettel szombaton a bonyhai Bethlen-kastélyt, amely az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdonában van, és a nőszövetségre bízták. Immár harmadik alkalommal szerveztek nyílt napot az épületben és udvarán, amelyre Erdély számos vidékéről, Brassóból és Kalotaszegről, Székelyföldről, valamint a Nyárád és Küküllő mentéről érkeztek a családok beszélgetni, támogatni a kastély felújítását.

Simon Virág

2016. július 10., 15:482016. július 10., 15:48

Szombaton újra megnyitották az Erdélyi Református Egyházkerület Nőszövetsége által ügykezelt bonyhai Bethlen-kastélyt a nagyközönség előtt. Az épületet, amelyben évekig a helyi polgármesteri hivatal működött, a Bethlen család leszármazottjai adományozták a református egyháznak. Az egyház vezetősége a nőszövetségre bízta, és jelenleg az Árva Bethlen Kata Alapítvány tesz meg mindent annak érdekében, hogy újra régi pompájában ragyogjon az ódon épület és kastélypark.

Idén a nyílt nap témája a nevelés volt, e köré csoportosultak a foglalkozások, erről szólt a délelőtti istentisztelet is. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke köszöntőbeszédében arra hívta fel a jelenlevők figyelmét, hogy fontos a családi nevelés és az értékeink átadása gyermekeinknek, unokáinknak.

„Bármennyire is szeretnénk, még mindig nem tudjuk egyházi iskoláinkat mind visszaszerezni, és azokban gyermekeinket, unokáinkat egymás és Isten szeretetére, keresztyén értékeinkre megtanítani. Így kisebb közösségeinkben, a családokban kell biztosítanunk számukra azt az nevelést, amely felvértezi őket szilárd hittel és olyan tudással, amely segít helyt állni az élet viharaiban. Otthonainkban kell megtanítsuk őket mindarra, amelyek alapján bölcs döntéseket tudnak hozni az életben. Fontos a nevelés, de ugyanolyan fontos a példamutatás, hiszen gyermekeink, unokáink úgy fognak beszélni, viselkedni, szeretni és szolgálni, ahogy mi magunk tesszük, ahogy azt tőlünk látták” – hangsúlyozta az egyházkerület püspöke, kiemelve a bonyhai kastélynap fontosságát.

A nőszövetség elnöke, Boros Melinda arról beszélt, hogy bár látható változások nem észlelhetők a kastélyon, a háttérben komoly munkát végeznek. „Türelmetlenül várják a környékbeliek és mi mindannyian, hogy látható előrelépés legyen a kastély ügyében. Most csak azt látjuk, hogy ugyanúgy néz ki, talán, a rosszakaratú személyeknek köszönhetően még több ablakvédő hiányzik, és gerenda tört össze. De a háttérben sokan és keményen dolgoznak a pályázathoz szükséges előtanulmány elkészítésében, azért, hogy tiszta telekkönyvek legyenek – mondta Boros Melinda. – A háttérben szerveződik és erősödik egy közösség, amelynek fő célja megőrizni és felújítani az adományként kapott Bethlen-kastélyt. Erre a napra is sok önkéntes és helyi egyháztag fogott össze, hogy otthonossá tegyék az udvart és a kastélyt” – fogalmazott a nőszövetség elnöke, majd mindenkit arra biztatott, hogy látogassa meg a kastélyt, a közelben levő református templomot, és kapcsolódjon be a programokba.

Szombaton több sátorban előadásokkal, foglalkozásokkal várták a jelenlevőket. Volt presbitereknek, szülőknek és nagyszülőknek külön felállított sátor, de a lelkészeket is beszélgetni, ismerkedni hívták. A legnagyobb sikere a gyermeksátornak volt, ahol különböző ügyességi játékokat lehetett kipróbálni, valamint kézműveskedni is lehetett. Ide a nap folyamán többször is betértek a gyerekek, és mindig találtak valami új és érdekes foglalatosságot. Akinek kedve volt, a cserkészeknél kipróbálhatta az íjászatot, valamint a fára mászást. Nagy tömeget vonzott az ismert református zsoltárokat éneklő közösség is. Ennek vezetője, Varga Jutka több órán keresztül összetartotta, Isten dicséretére biztatta a férfiakat és asszonyokat.

A harmadik kastélynapon kis vásár is volt, amelyen a nőszövetségek mutatták be termékeiket: több helyen lehetett kézimunkákat megcsodálni, vásárolni, de gyöngyöket és házi laskát, valamint szalmából fonott termékeket és szépen díszített mézes pogácsát is árultak. A találkozót Mészáros Elek szívet melengető koncertje zárta, és a remény, hogy jövőre ugyanitt újra találkozhatnak mindazok, akiknek fontos a református hit, valamint az épített örökség megőrzése.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
Hirdetés