
Fotó: Virginas Bandó
Jócskán kifutottak a marosvásárhelyi pályaudvar korszerűsítésének eredeti, tavaly augusztusi határidejéből, úgy tűnik azonban, már csak napok kérdése, hogy az utasok használatba vehessék a megújult létesítményt, az ígéretek szerint ugyanis március végén, illetve legkésőbb április elején átadják a nagyállomást.
2017. március 23., 12:592017. március 23., 12:59
Roberta Cătărescu, az állami vasúttársaság (CFR) brassói regionális központjának szóvivője kifejtette: felújították és kibővítették a várótermet, elektronikus kijelzőket szereltek fel, amelyeken követni lehet a vonatok menetrendjét, az információs pultnál pedig maguk az utasok kereshetnek rá különféle információkra. Kicserélték a vágányokat is, a talpfákat vasbeton elemekkel helyettesítették, és egy gyalogosaluljárót is kialakítottak. A mozgássérült utasokra gondolva ugyanakkor akadálymentesítették a peronok környékét.
A szóvivő rámutatott: már csak az utolsó simítások vannak hátra. A hivatalos átadásig a volt áruraktár épületében lehet jegyet váltani, ez viszont nem mindig megy zökkenőmentesen, egy olvasónk elmondása alapján ugyanis többször próbálkoznia kellett, amíg Budapestre szóló jegyet tudott váltani, mivel az alkalmazottak szerint nem működött a nemzetközi informatikai rendszer. A jegyiroda munkatársai viszont most arról számoltak be, hogy minden az előírás szerint működik.
Nem lehet tagadni ugyanakkor a kétnyelvűség hiányát, leszámítva ugyanis a Târgu Mureş és a Marosvásárhely megnevezést tartalmazó helységnévtáblát, nyoma sincs a magyar nyelvű feliratoknak. Az ügyben egy helyi lakos, Rheinfelder Richárd már petíciót indított, amelyben azt kéri: vegyék figyelembe, hogy Maros megyének több mint 228 ezer, Marosvásárhelynek pedig mintegy 27 ezer magyar anyanyelvű lakosa van, „akik jogosan várják el, hogy minden tájékoztató tábla kétnyelvű legyen, s a hangosbemondóból anyanyelvükön is hallhassák a fontos tudnivalókat”.
Ennek kapcsán Roberta Cătărescu szóvivő mindössze annyit mondott: a helységnevet románul és magyarul is kiírták, a többi felirat esetében pedig a törvény által előírt standard vasúti feliratokat használták. Lapcsaládunk írásban kereste meg Szentes Józsefet, a vasúttársaság személyszállító részlegének (CFR Călători) igazgatóját, azonban szerda estig nem válaszolt.
Miközben 2026 első felében csaknem 14 százalékkal kevesebb turista érkezett a romániai agropanziókba, a helyi gasztronómiai pontok száma tovább nőtt, és már új törvény is ösztönözné a falusi élményprogramokat.
Mintegy 120 rendezvénnyel várja a bánsági nagyváros magyar közösségét és a más nemzetiségű érdeklődőket vasárnap estig a XI. Temesvári Magyar Napok.
Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóra a kolozsvári Hașdeu (Kőkert) diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.
Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.