
Ellentmondásba került saját magával az RMDSZ Bihar megyei szervezete, amely továbbra is szolidáris területi elnökével, a többrendbeli pénzmosás, hivatali visszaélés, csúszópénz elfogadása és befolyással való üzérkedés gyanúja miatt bírósági felügyelet alá helyezett Kiss Sándorral.
2015. június 08., 19:482015. június 08., 19:48
Hétfői közleményükben úgy fogalmaznak, hogy az elöljáró ügyét – ahogyan ő ezt ki is jelentette a múlt héten tartott törvényszéki tárgyalást követően – nem tartják politikai eljárásnak. „Ebből kifolyólag alaptalan minden olyan híresztelés, mely szerint a szövetség akár burkoltan is utalt volna arra, hogy személyes vagy politikai indíttatás áll az eljárás mögött” – fogalmaznak.
Azonban pár napja még „furcsa egybeesésnek” nevezték a történteket. „Tavaly az eljárás éppen a választási kampány kezdetekor éledt újra, és a jelenlegi őrizetbe vétel azután történik, miután nemrég Kiss Sándor a Szent László-szobor Szent László térre való kihelyezése mellett nyilvánosan, aláírásával kiállt, illetve múlt héten nyilatkozott a magyarság számarányát csökkentő nagyváradi és szentmártoni fúzió ellen” – írta akkor a szövetség.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA), mint ismert, előzetes letartóztatás alá akarta helyezni múlt héten Kiss Sándort és a Selina építőipari vállalat tulajdonosát, Beniamin Rust a több mint 4 millió euróra rúgó korrupciós ügyben. A törvényszék elutasította ezt, ám a DNA fellebbezett a döntés ellen. Az ítélőtábla hétfőn huszonnégy órára elhalasztotta a másodfokú döntés kihirdetését.
A nyomozati anyag 2004-ig visszanyúló dokumentációi alapján tavaly más személyek ellen is eljárást indítottak, ám velük szemben egyelőre nem kértek óvintézkedést. Köztük van Miklóssy Ferenc, a Keviép Kft. többségi tulajdonosa is.
A debreceni vállalat hétfőn közleményben utasította el a DNA vádjait. „Társaságunk minden kivitelezési szerződését tisztességes verseny alapján nyerte el, szakmailag igazoltan, a szigorú feltételeknek eleget téve. Megjegyezzük, hogy ennek az ellenkezőjére, egyetlen hatóságnak sem sikerül bármilyen bizonyítékot felmutatni. A pályázatok elbírálási módját jelentős mennyiségű hivatalos dokumentum igazolja” – fogalmaznak.
Meglátásuk szerint egy „politikai alapú”, más személyek ellen indított eljárásba vonták be cégüket, s alaptalanul csorbítják a jó hírnevüket. „Bízunk a romániai igazságszolgáltatásban, az ártatlanság vélelmének biztosításában, és reméljük, mihamarabb véget ér az ellenünk irányuló eljárás, és nem válunk egy koncepciós eljárás járulékos veszteségévé az addig történő hitelrontás miatt” – szögezik le.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
szóljon hozzá!