
Azonosította a Bihar megyei rendőrség azt a három nagyváradi tinédzsert, aki ütlegelte egyik iskolatársát, majd a világhálón tette közzé az erről készült kisvideót.
2017. május 16., 17:542017. május 16., 17:54
2017. május 16., 17:542017. május 16., 17:54
Bűnvádi eljárást indított a Bihar megyei rendőrség az ellen a három nagyváradi tizenéves lány ellen, akik ököllel ütlegelték és rugdosták egyik iskolatársukat, majd az erről készült kisvideót a Facebook közösségi portálon tették közzé. A Ebihoreanul beszámolója szerint a rendőrség ennek alapján hétfőn este azonosította a tetteseket, akik maguk örökítették meg az ominózus esetet.
Ennek alapján azonosították a 16 éves áldozatot és a három feltételezett bántalmazót, akik szintén váradi diáklányok, írta a rendőrség keddi közleményére hivatkozva a hírportál. Ebből kiderül, hogy a három tettest még hétfőn kihallgatták.
Ruben Filimon, a nagyváradi Mihai Viteazul Műszaki Szakközépiskola igazgatója a hírportálnak elmondta, hogy az áldozat és a bántalmazás kezdeményezője a tanintézet diákjai, utóbbi azonban a második félévtől már nem látogatja az iskolát. Ő hívta az iskola elé az áldozatot, hogy egy pletykáról beszéljenek, amit az állítólag róla terjesztett volna. Mivel a portás nem engedte ki őket, átmászták az iskola kerítését és a szomszédos parkban találkoztak a más tanintézetbe járó másik két lánnyal, akikkel együtt rövid szóváltás után ütlegelni kezdték az áldozatot, földre teperték majd ököllel ütötték és rugdosták is.
A bántalmazott lány csak a videó nyilvánosságra kerülése után mesélte el szüleinek és tanárainak a történteket, mivel tartott a lányok bosszújától. Kedden egyik lány sem ment iskolába, az igazgató szerint a tanintézet kivizsgálás indított az ügyben.
Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóan a kolozsvári Hașdeu diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.
Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
szóljon hozzá!