
Fotó: Veres Nándor
Idén is folytatódik a Csíkszentkirály és Büdösfürdő közötti megyei besorolású út felújítása, ahol tavaly ősszel az alapozással dolgoztak. Az alapozás után aszfaltozás is lesz, de előtte tervezési módosítások is szükségesek.
2016. április 18., 12:222016. április 18., 12:22
A 123D jelzésű megyei úton a már meglévő aszfaltburkolat folytatásához szükséges alapozással kezdődött el az a munkálat, amelyre a Hargita megyei önkormányzat jelentős összeget fordít. Az útpálya szélesítésével, a tört kő, majd kavics elhelyezésével, hengerelésével dolgoztak a megbízott kivitelező, a székelyudvarhelyi Multipland Kft. alkalmazottai.
Aszfaltozásra tavaly már nem volt idő, és hiányoztak a feltételek – az erdőbe vezető úton több a nedvesség, ősszel az időjárás is hűvösebb. Ezért erre az évre maradt az aszfaltburkolat kialakítása. Noha vízelvezető árkokat is ástak, az eltelt időszakban ezek több helyen betömődtek. Van, ahol a víz befolyt az útra, vagy éppenséggel megsüppedt a burkolat – hívta fel a figyelmet egyik olvasónk, aki szerint a lassú hóolvadás nem tett kárt az útban, de a tavaszi esőzések be fogják mosni a töltést. A hibákat könnyű észrevenni, javításuk még nem lenne nagyon költséges – jelezte.
A folytatásról érdeklődtünk a megyei önkormányzat alelnökétől. „A munkálatok folytatásának tervezési akadályai vannak, mivel az előirányzott anyagmennyiség nem minden esetben elégséges. Hat méter szélességű aszfaltréteget ír a terv egységesen, így a kanyarokhoz is, holott a kanyarokban nagyobb mennyiségű anyag kellene” – tájékoztatott Barti Tihamér. Az alelnök szerint idén is a megyei tanács saját költségvetésből biztosítja az útfelújításhoz szükséges összeget.
Noha korábban támogatást kértek erre a célra a kormány Helyi Fejlesztési Programjától, hogy a költségvetésből származó összeget lehetőség szerint átcsoportosítsák, az alelnök szerint a kormánytámogatás esetleges elmaradása sem befolyásolja az útfelújjtás folytatását. „A 16 kilométer hosszú útszakaszt a megyei tanács szeretné teljes egészében leaszfaltozni, 4,6 millió lej értékben munkálatokat szerződtünk. Egyelőre 4,2 km-t borít aszfaltréteg, és további 4,5 kilométeres aszfaltozatlan szakaszra van szerződésünk” – közölte Barti.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
szóljon hozzá!