Búcsú és motorverseny

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Krosszpályát is avattak a gyergyószárhegyi falunapokon Az idén ötnaposra tervezett Szárhegyi Napok hagyományos zárórendezvénye a mai Nagyboldogasszony-búcsú, amelyet a község és a környék évszázadok óta jelentős eseménynek tart.

Jánossy Alíz

Jánossy Alíz

2006. augusztus 15., 00:002006. augusztus 15., 00:00

A Ferenc-rendi kolostort Nagyboldogasszony tiszteletére szentelték fel, ám a kommunista rezsim idején elüldözött szerzetesek híján a évtizedekig a mindenkori plébános fogadta az érkező keresztaljákat.
A Szárhegyi Napok pénteki szekeres-hintós felvonulásán dobolták ki a faluban az ünnepségsorozat kezdetét, majd könynyűzenei koncertekkel kezdődött a mulatság. A második napon a szervezők a gyermekeknek kedveztek: gyerektáncház, rajzverseny, kézműves-foglalkozások és a Kővirág együttes koncertje várta a legkisebbeket. Ezzel párhuzamosan a Thija nevű dűlőben a nemrég kiépített krosszpályát próbálták ki. Itt zajlott a közel kéttucatnyi motoros részvételével szervezett Sherco Kupa. „Évekkel ezelőtt azért neveztem be a versenyre, hogy megtapasztaljam, milyen egy igazi pálya, és ellessem a versenyszervezés titkait. Egy erdei szállást is szeretnénk építeni, hogy az idegenből érkező motorosokat a pályához közel tudjuk elhelyezni versenyek és edzőprogramok idején” – mondta el Gábor László, aki András Lászlóval közösen vásárolta a tízhektárnyi területet, ahol kialakították a versenypályát.
A rendezvény keretében szombaton megrendezett néptáncgálán a vásártéri színpadon egymást váltották a helyi és idegenből érkezett néptáncegyüttesek. Vasárnap az ész sportjának kedvelői ültek a sakktábla elé, és késő délutánig zajlottak a játszmák, míg kiderült, hogy ebben a sportágban ki a legjobb. A térzene kedvelőinek a gyergyóalfalvi Helikon Fúvószenekar szerzett felejthetetlen pillanatokat, majd a főzőverseny keretében szervezett kolbásztöltésen a híres békéscsabai kolbászt kóstolhatták meg az ínyencek. A tegnap szervezett önkormányzati napon a testvértelepülések önkormányzati képviselőit hívták meg a házigazdák egy bográcsgulyással „fűszerezett” értekezletre.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 29., hétfő

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén

Több bűncselekményt is elkövetett az a 18 éves nagyváradi fiatalember, aki a rendőrök elől akart elmenekülni, de végül Bors határában megállásra kényszerítették.

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén
2025. szeptember 29., hétfő

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte hétfőn Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester 2,6 millió lej összegű igazolatlan eredetű vagyonának elkobzását. Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető.

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől
2025. szeptember 29., hétfő

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, hétfőn számos zarándok gyűlt össze a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház búcsúünnepére.

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún
2025. szeptember 29., hétfő

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít

Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít
2025. szeptember 29., hétfő

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje

Szeptember elején egy gyárrobbanás nyomán keletkezett szászsebesi tűzben megsérült három munkás közül a temesvári sürgősségi kórházban elhunyt egy Srí Lanka-i férfi.

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje
2025. szeptember 29., hétfő

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének

Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének
2025. szeptember 29., hétfő

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek

Az utolsó csepp volt a pohárban, hogy hétfőre virradóra Máramarosszigeten mentősre támadt egy páciens, a mentőszolgálatok személyzete bejelentette, hatalmas tiltakozásra készülnek.

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

Téliesre fordult az időjárás szeptember végére, legalábbis a magasabban fekvő hegyvidéken. Máramaros és Hargita megyéből is jelentettek hétfőn havazást.

A hegyekbe megérkezett a tél
A hegyekbe megérkezett a tél
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

2025. szeptember 28., vasárnap

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget

Illatok, ízek és jókedv tölti majd meg a székelytompai Murok étterem parkolóját, amikor október 4-én ismét rotyogni kezdenek az üstökben a zakuszkák a 3. MurokFest – csapatos zakuszkafőző verseny alkalmából.

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget
2025. szeptember 28., vasárnap

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek

Vasárnap reggel a csíkszeredai meteorológiai állomás mínusz 6,4 Celsius-fokot regisztrált, ami az országos legalacsonyabb hőmérsékletnek számított.

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek