
Ismét utcai megmozdulást szerveznek a marosvásárhelyi katolikus iskola védelmében (archív felvétel)
Fotó: Haáz Vince
Nem tapasztalni a jogtalanság elleni kiállás erejét – állítja a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Gimnázium lelkésze, Balla Imre, aki szerint meglepő az iskolát övező botrány körüli csend. Szerdán az oktatók és diákok élőlánccal tiltakoznak az iskola felszámolását célzó döntés miatt.
2022. május 16., 12:262022. május 16., 12:26
2022. május 16., 12:392022. május 16., 12:39
Szerdán délelőtt 11 órától mintegy húszperces néma tiltakozást tartanak a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Gimnázium diákjai és tanárai – jelentette be az iskola lelkésze, Balla Imre. A demonstrációt azok után szervezik, hogy a legfelsőbb bíróság jogerősen érvénytelenítette a katolikus iskola működési engedélyét.
éppen annak a középiskolának, amelynek tanári gárdája és szülői közössége felperesként követelte a katolikus iskola bezárását. A rövid tiltakozás imával kezdődik, és felcsendül Reményik Sándor Templom és iskola című verse.
A szervezők mellőznék a politikai beszédeket. „Az utóbbi napokban meglepődve figyeltük az iskolánk körüli csendet. Azt gondoljuk, hogy helye lenne a tiltakozásnak, így az a benyomásunk, hogy mindenki a helyzettel megalkudott, elfogadta és le is mondott róla... Nem tapasztalom a jogtalanság elleni kiállás erejét. Gondolom, hogy a háttérben azért mégis csak dolgoznak az illetékesek” – írta a Krónikához eljuttatott közleményében a fiatal katolikus pap.

Rendkívüli ülésen elfogadta a marosvásárhelyi helyi tanács a marosvásárhelyi iskolahálózat módosítását úgy, hogy a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Gimnázium bekerüljön a Bolyai Farkas Gimnázium alá.
Megkeresésünkre Balla kifejtette, a csend azt a benyomást kelti, mintha nem lenne teljes a kiállás az iskola mellett. Szerinte helyi szinten hangot kellene adni a nemtetszésnek. „Amikor néhány évvel ezelőtt a hatalom felszámolta az azelőtt nem sokkal újraalapított iskolát, sokkal erőteljesebben tiltakozott a marosvásárhelyi és erdélyi magyarság. Most mintha mindenki valamiféle várakozó állásban lenne.
– figyelmeztetett az iskola lelkésze. Mint kifejtette, az igazgató és a tanerő nem szervezhet utcai tüntetéseket, mert akkor támadhatóvá válnának, ezért a kezdeményezés az egyház részéről jön. Az érsekség dolgozik az ügy megoldásán, a pedagógusok pedig bíznak a helyzet jogorvoslásában, azonban a lelki gondozó szerint félő, hogy gond lesz a cikluskezdő osztályok indításával. Ha pedig nem indulhat előkészítő, ötödik és kilencedik osztály, csorbul a szerkezeti felépítés.

Szerdán kellene tartsák a teológia osztályba felvételiző nyolcadikos diákok számára az alkalmassági vizsgát a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Gimnáziumban, azonban még nem lehet tudni, hogy megtarthatják, vagy sem.
Kérdésünkre, hogy az ítélet kihirdetése óta romlott-e az épületegyüttesen osztozkodó rákóczis és unireás tanerő közötti viszony, Balla Imre elmondta, hogy „se nem jobb, se nem rosszabb, mint azelőtt”. Ez azzal magyarázható, hogy a két külön épületben oktató tanári kar között nincs „átjárás”.
„Az RMDSZ nem mondott és nem mond le az iskoláról, nem engedte és nem engedi el a tanárok és diákok kezét. A szövetségi elnöktől a helyi vezetőkig mindenki világosan kifejtette az álláspontját: katolikus iskola volt, van és lesz Marosvásárhelyen!” – reagált Balla Imre álláspontjára Kovács Mihály Levente. A szövetség helyi elnöke szerint az RMDSZ 2018-ban is csatát nyert az iskolát elakasztók tábora ellen, most is erre készül. Mint mondta,
A marosvásárhelyi tanács úgy módosította a város iskolahálózatát, hogy a rákóczis osztályok a Bolyai Farkas Gimnázium keretében működjenek. Ugyanis ez az első lépés lehet ahhoz, hogy a jogi személyiséggel már nem rendelkező intézmény diákjai zavartalanul fejezhessék be a tanévet.
– szögezte le Kovács Mihály Levente. Arra a kérdésre, hogy az RMDSZ miért nem szervez akár utcai tiltakozást, az elnök kifejtette, hogy az ismét fellángolt magyarellenes hangulatban nem szeretnék etnikai síkra terelni a kérdést.

Hiába voltak meggyőződve arról az iskolában, hogy a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium létrehozásával kapcsolatban pozitív döntést hoz a román legfelsőbb bíróság, a legrosszabb forgatókönyv következett be.
A karácsony a családi együttlétek ideje, ám a fiatalok számára gyakran árnyaltabb a kép. Pszichológus, lelkipásztor és fiatalok tapasztalatai alapján közelítjük meg, miként élik meg a családi kötelékeket a távolság és az önállósodás kihívásai mellett.
Hét személygépkocsi ütközött össze szombaton kora délután a 11-es országúton, a Kovászna megyei Dálnok környékén; öt személyt – négy felnőttet és egy gyermeket – kórházba szállítottak.
Két munkás lezuhant szombaton egy állványról, miközben javításokat végeztek egy házon a Temes megyei Széphelyen (Jebel); egyikük meghalt.
A Szászrégeni Városi Rendőrkapitányság Bűnügyi Nyomozó Irodájának rendőrei hivatalból indítottak eljárást egy közösségi oldalon december 2-án megjelent bejegyzés ügyében, amelyhez fenyegető, sértő és rágalmazó tartalmú hozzászólások kapcsolódtak.
A belga rendőrség által körözött romániai férfit vettek őrizetbe Nagyváradon, megkezdődött a gyanúsított kiadatási eljárása a belga hatóságok felé. A kábítószer-kereskedő Romániába történő hazatérte után bukott le.
A versailles-i Kis-Trianon-palota mintájára épült Mocsonyi–Teleki-kastélyban hatvan éven át elmegyógyintézet működött, állapota leromlott. A jelenlegi tulajdonos 800 ezer euróért eladná.
Két Maros megyei férfit vettek őrizetbe a Szilágy megyei rendőrök rablás bűncselekményének gyanújával. A rablók Almásszentmihályon éjszaka bántalmaztak, majd kiraboltak egy idős férfit.
A Romániában vezetőnek számító fapados légitársaság, a Wizz Air bejelentette, hogy 2026-ban négy új járatot indít az országból, hármat Kolozsvár és egyet Bukarest repülőteréről.
Egy 73 éves brassói férfit vett 24 órára őrizetbe a rendőrség, miután megszegte a feleségével szembeni erőszak miatt elrendelt távoltartási végzést. A bíróság ezt követően 30 napos előzetes letartóztatását rendelte el.
Leállt a forgalom pénteken az összes nagyváradi parkolóházban és mélygarázsban: az érintettek panaszai szerint a bejárati sorompók nem nyíltak fel, így akik be akartak hajtani, nem tudtak bejutni, akik pedig bent voltak, beragadtak.
szóljon hozzá!