Mint arról beszámoltunk, Traian Băsescu múlt hétvégén helikopterrel érkezett Nicolae Ceauşescu egykori kovásznai protokollvillájába, majd szombaton meglátogatta a szívkórházat, és betért az Erdélyi családhoz is, ahol kapros-túrós lángossal kínálták. Az államfő megígérte, közbenjár annak érdekében, hogy a kormány finanszírozza az évente 16 ezer beteget ellátó intézmény korszerűsítését. Később az államfő a megye legmagasabban (1177 méteren) fekvő helységébe, Komandóra utazott, ahol részt vett a település napjain. Vasárnap betért a sepsiszentgyörgyi Sugás vendéglőbe, és meglátogatta a Sepsiszentkirályon szervezett nemzetközi lovastornát. Este a Hargita megyei Csíkszeredába érkezett, ahol néhány óra erejéig részt vett a városnapokon.
Băsescu és felesége hétfőn Vrancea megyében járt, ahol a mărăşeşti-i csata 90. évfordulójára szervezett ünnepségen vett részt. A kézdivásárhelyiek nagy meglepetésére az államfő hétfőn este a céhes városban is tiszteletét tette. A rendszerváltást követően az államfők közül egyedül Emil Constantinescu járt Kézdivásárhelyen 2000-ben, amikor a város municípiumi rangot nyert. Traian Băsescu saját gépkocsijával állt meg Kézdivásárhely főterén, majd elsétált a közeli Székely vendéglőig, amelynek tulajdonosa beinvitálta a házaspárt a nyári kertbe. Bár a vendéglőben csupán néhány személy tartózkodott, az államfői látogatás híre futótűzként terjedt el a városban. Amikor az államelnök 21 óra után elhagyta a kertet, ahol néhány szót váltott a helybéliekkel, illetve számos fénykép készült róla, már zsúfolásig megtelt a helyiség. Az államfő elmondta: nagyon megtetszett neki a környék és az ott élők vendégszeretete, ezért úgy döntött, hogy további néhány napot Háromszéken tölt. Úti céljait nem nevezte meg, és közölte, ötletszerűen barangolják be a megyét feleségével. A házaspár testőrei kíséretében sétált vissza a főtérre, ahol megtekintette Gábor Áron szobrát, megdicsérte az esti kivilágításban pompázó épületek látványát, majd néhány újabb csoportkép erejéig pózolt rajongóival. Értesüléseink szerint az államfő meghívást kapott a szeptemberre tervezett torjai falunapokra, amikor a község fennállásának 700. évfordulóját ünneplik.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.