
Brassó megyében találhatók a legkedveltebb romániai turisztikai célpontok, derül ki az Agerpres hírügynökség összeállításából.
2016. január 21., 13:032016. január 21., 13:03
Tavaly a megyeszékhely jelképének számító Fekete templom, a törcsvári kastély és a barcarozsnyói vár bizonyult a legkeresettebb turistalátványosságnak. A három Brassó megyei műemléket az elmúlt esztendőben összesen több mint 1,2 millió látogató kereste fel, jóval több, mint előző évben.
A toplistát a törcsvári kastély vezeti 602 ezer látogatóval, az erődítményhez tavaly 50 ezerrel többen látogattak el, mint 2014-ben. A barcarozsnyói vár esetében látványosabb a látogatószám-növekedés, Erdély legnagyobb parasztvára tavaly 363 ezer látogatót vonzott, míg előző évben 241 ezren nézték meg a nemrég restaurált erődítményt. Ehhez valószínűleg az is hozzájárult, hogy a városközpontból lift vezet fel a várhoz, illetve, hogy a városvezetőség az elmúlt időszakban számos kulturális rendezvényt szervezett az ódon falak között, ami szintén emelte a látogatószámot.
A Traveler turisztikai kiadvány egyébként tavaly a világ legkedveltebb „hókastélyai\" között említette a létesítményt. Adrian Veştea polgármester arra számít, hogy a következő években a várba látogató turisták száma eléri az 500 ezret évente.
A Brassó legkeresettebb látványosságának számító Fekete templom tavaly 250 ezer látogatót vonzott, zömében külföldieket, itt is növekedés tapasztalható a 2014-es 210 ezer turistához képest. Egyre többen keresik fel a fogarasi várat is, mely tavaly turisztikai kiválósági díjat kapott, míg 2014-ben a világ második legszebb kastélyának kiáltották ki. Míg tavalyelőtt 55 ezer turista kereste fel (30% külföldi), tavaly már több mint százezren voltak kíváncsiak rá.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!