
Fotó: A szerző felvétele
2011. május 12., 09:512011. május 12., 09:51
„Ha elkészül az uniós pályázatból előteremtett mintegy 4,5 millió eurós beruházás, már most kijelentem, hogy a Somostető a város másik szórakozótelepének, a Víkendtelepnek a konkurense lesz” – állítja Bereczky Boldizsár, a negyvenhektárosra bővülő állatkert igazgatója. Hasonlóan vélekedik Dorin Florea polgármester is, aki tegnap délben tartott terepszemlét az állatkertben.
A munkálatokról szólva az elöljáró büszkén állapította meg, hogy Marosvásárhely képes uniós alapokat előteremteni és gazdaságosan felhasználni. Szerinte a somostetői állatkert már most az ország legszebb vadasparkjává nőtte ki magát, holott a két esztendővel ezelőtt elkezdett munkálatokat csak az év vége felé fejezik be. Az igazi eredményre és látványra azonban legalább egy esztendőt kell még várni. Az új ketreceket, kifutókat és pavilonokat fokozatosan népesítik be. A tervek szerint a jelenlegi mintegy hetven faj mellé legalább tíz–tizenöt újabb állatfajt kívánnak telepíteni. Bereczky elmondása szerint erre a budapesti és más európai állatkertekkel ápolt jó viszony, illetve a hazai hasonló létesítmények nehéz helyzete kínál lehetőséget.
Az eddigi munkálatok során már elkészült a tíz hektáron elterülő, őshonos kérődzők kifutója, ahová már beengedték a vadakat. A nyári szünidő kezdetéig elkészül a medvék kifutója, és megnyitják az erdő felé vezető utat is, így a park bővített része is látogatható lesz. „Olyan nagy lesz az állatkert, hogy kisgyerekkel szinte lehetetlen, vagy legalábbis nagyon fárasztó lesz bejárni. Ezért a városháza következő lépése kis, elektromos meghajtású járművek beszerzése lesz” – újságolta el Florea.
| Bár nem tartozna az állatkerti személyzet munkaköri leírásába, az idén közel kétszáz kutyát és negyven macskát ivartalanítottak a somostetői létesítmény szakemberei. A kutyák zömét a tulajdonosok hozták be, de mintegy hetven példányt a városházi alkalmazottak fogtak be az utcáról. „Az akció ingyenes volt, csupán egy kartondobozt tettünk ki, ahova mindenki annyi pénzt tehetett, amennyit a zsebe meg a szíve megengedett. Sajnos egyetlen vas sem gyűlt, holott a háziállatok java részét terepjárós tulajdonosok hozták fel az állatkertbe” – állapította meg keserű szájízzel Dorin Florea polgármester. |
Míg a marosvásárhelyi állatkert fejlődik, az elkövetkezendő egy-két évben Romániában több más hasonló létesítményre kerül lakat. A közelmúltban így kerülhetett a Somostetőre két, Szörényváron (Turnu Severin) született oroszlánkölyök. Újdonságnak számít az a kis láma is, mely két héttel ezelőtt látta meg a napvilágot. A gondozója által ölben kihozott állatot tegnap a polgármester Flikk névre keresztelte, piros szalagot kötve a nyakába. Az épülő zsiráf-, illetve elefántházba is új lakókat költöztetnek jövőre. Az oroszlánok már birtokba vették kibővített kifutójukat, amit a legszigorúbb szabályok szerint építettek.
A 60-as évek elején megnyílt somostetői vadasparkot évente közel százezer érdeklődő látogatja, többségük a környező településekről, illetve a szomszédos megyékből érkezik.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.
Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.
szóljon hozzá!