
2011. május 09., 09:112011. május 09., 09:11
A Gyulafehérvári Caritas és az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) felvállalta, hogy támogatja a magyarországi Mária Út Egyesületet a Mariazell–Csíksomlyó zarándokút erdélyi szakaszának létrehozásában. Ehhez az együttműködéshez csatlakozott a hétvégén az említett szervezetek. Borboly Csaba tanácselnök elmondta, az általa vezetett testület turisztikai stratégiájában kiemelt helyet kap a vallási turizmus, és ezen belül Csíksomlyó, ezért annak minden tagja támogatja a zarándokút kiépítését.
Péterfi Attila, a Gyulafehérvári Caritas igazgatója konkrét eredményekről számolt be. Elmondta, megtörtént a fő nyomvonal kijelölése, hamarosan elkezdik az útvonalak megfestését, és megalakult a Hargita, Maros és Kovászna megyéért felelős Székelyföldi Koordinációs Iroda is. Annak érdekében, hogy elkészülhessen az 500 kilométeres útszakasz, nagy összefogásra és rengeteg önkéntesre lesz szükség. „Ha sikerül felébreszteni a mindannyiunkban szunnyadozó vágyat a zarándoklatra, akkor kialakul egyfajta automatizmus, amelynek során a Mária út kiépülése önállóan fog működni” – mondta Péterfi.
Szabó Károly, a csíkszéki EKE vezetője elmondta, az út kijelölésében mellőzték a forgalmasabb útszakaszokat. A hagyományos útvonalakat vették figyelembe, és nemcsak a gerincútvonalon található településeket foglalják bele, igyekeztek megmutatni a környék főbb látványosságait is. A teljes erdélyi útszakasz 2012-re készülne el.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
szóljon hozzá!