
Fotó: Kolozsvári repülőtér/Facebook
Bővítik a kolozsvári nemzetközi repülőtér utasterminálját, illetve a repülőgépek parkolóját az utasok nagy száma és a bővülő járatok miatt – közölte a Kolozsvári Avram Iancu Nemzetközi Repülőtér vezetősége hétfőn közleményben.
2023. április 10., 20:412023. április 10., 20:41
2023. április 10., 20:422023. április 10., 20:42
A beruházás értéke 365 millió lej, melyből 129 millió uniós finanszírozás – ismertette az MTI. Erdély legnagyobb és Románia második legnagyobb repülőterén évek óta gondot okoz a zsúfoltság. Most elsősorban az induló külföldi járatok utasterminálját növelik, 7200 négyzetméterrel, és két új beszállókaput is nyitnak, illetve a gépek parkolóját is megnövelik 9000 négyzetméterrel.
A mostani bővítés átmeneti megoldás, a repülőtér vezetése hosszabb távon újabb utasterminált építene – idézte a Monitorul de Cluj hírportál David Ciceo reptérigazgatót.
A kolozsvári repülőtér vezetősége nemrég közölte, hogy az utasforgalom az első negyedévben meghaladta a járvány előttit: mintegy 600 ezer utas fordult meg a légikikötőben, hat százalékkal több, mint 2019 azonos időszakában, és 80 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Számításaik szerint májusban elérhetik az egymillió utast, egy hónappal korábban, mint tavaly. A légikikötőben 2022-ben 2,26 millió utas fordult meg, idén a 3 milliót is meghaladja majd számuk.
A kolozsvári repülőtérről kilenc légitársaság üzemeltet járatokat több mint 50 úti célra. A nyári idényben újabb járatok indítását tervezik, és a meglévők is gyakrabban közlekednek majd.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
szóljon hozzá!