Hirdetés

Botrány a kegyhelyen

A temesvári római katolikus püspökség nyílt levélben cáfolta, hogy eredeti építőelemeket távolítottak volna el a máriaradnai bazilika felújítása alkalmával. Az információ a brit The Telegraph napilapban jelent meg az Arad megyei Mária-kegyhely felújítása kapcsán, melyben az írás szerzője azt állítja, az erdélyi templomok, kastélyok és várak eredeti építészeti stílusát tönkre tették az úgynevezett renoválásokkal, amelyek az európai adófizetők 100 millió eurójába kerültek. 

Hírösszefoglaló

2015. augusztus 05., 19:282015. augusztus 05., 19:28

A napilap példaként a máriaradnai ferences rendházat és bazilikát említi – amelynek felújítása több mint 10 millió euróba került –, ahol törött kő- és cseréprakások hevernek, miközben más építőanyagokat vélhetően Németországban adtak el. A temesvári római katolikus püspökség közleménye szerint nem igaz, hogy eredeti kő- vagy faelemeket távolítottak volna el a bazilika falairól vagy tetőzetéről, mint ahogy az sem, hogy bármilyen elemeket eladtak volna a püspökség tudtával. Hozzáteszik: az építkezés még nem is fejeződött be teljesen, és az eddigi felújítás során eltávolított elemeket felhasználják a projekt további fázisaiban.

A püspökség arra is rámutat, hogy az eredeti faelemeket megőrizték és restaurálták, ahol lehetett, ahol viszont nem, ott a szakmai előírásoknak megfelelően pótolták azokat. A The Telegraph szerint, ahelyett hogy a restaurálás során megtartották volna a gyönyörű barokk stílust, az Arad megyei bazilika jelenleg úgy néz ki, mint egy rendezetlen területre épült Disney-kastély. A püspökség elutasítja az összehasonlítást és leszögezi: a restaurálásnál használt színárnyalat az eredeti császári sárga vagy schönbrunni sárga, amelyet a Habsburg Monarchia idején alkalmaztak a középületeken. A brit napilap egyébként arról is beszél, hogy a felújításra lehívott uniós támogatást a helyi adminisztráció képviselői, illetve a barátaik által vezetett vállalatok közt oszlik szét, ezzel szemben a római katolikus püspökség azt állítja, minden kivitelezőt nyilvános pályázaton választottak ki, a munkálatok elvégzését pedig elismert szakemberekre bízták. 

A nyugati országrész legnagyobb katolikus kegyhelyének felújítása 2012-ben kezdődött el, augusztus másodikán pedig ünnepség keretében adták át a felújított épület egy részét. Az Aradtól mintegy 30 kilométerre található Mária-kegyhelyet eddig több mint 80 ezren keresték fel évente.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
Hirdetés