
Fotó: Barabás Ákos
Kérést intéztek Bunta Levente udvarhelyi polgármesterhez: a megyei tanács által a Bányai János Szakközépiskola CNC-gépkezelői képzésének elindításáért kiutalt finanszírozást megvétózó beadványát vonja vissza, ne akadályozza a tanintézet támogatását.
2016. április 15., 10:152016. április 15., 10:15
Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke elmondta, idén fontos lépéseket tettek a Bányai János Szakközépiskola CNC-gépkezelői képzésének elindítása érdekében. Görbe Péter megyei főtanfelügyelő örül annak, hogy a vállalkozók jelezték, mely szakmákban van szükség utánpótlásra: például a fémiparban dolgozó vállalkozók többször kifejezték igényüket a mechanikai és fémmegmunkálási dolgozók képzésére, így idén hangsúlyosan figyeltek a számítógép-vezérlésű szerszámgép-kezelői képzés elindítására – sikerült is elkészíteni az erre vonatkozó beiskolázási tervet.
Az osztály beindításának jogi akadálya már nincs, pénzügyiek viszont még vannak – fogalmazott Borboly. Oroszhely vállalta, hogy lemond az áfavisszaosztásból kapott pénz egy részéről, hogy át tudják utalni Székelyudvarhelynek, és a város tudja ezt átadni az iskolának. Negyvennégyezer lejes támogatásról van szó, amelyet CNC-marógép kezelésére alkalmas műhely kialakítására fordítana a tanintézet.
Borboly Csaba a városlakókhoz címzett kérésében úgy fogalmazott: „győzzük meg együtt Bunta Leventét, a város polgármesterét, hogy előzetes beadványát, mellyel ezt a határozatunkat meg akarja támadni a bíróságon, vonja vissza”. Az ügyvédi irodán keresztül küldött előzetes beadványban az áll, hogy ha a megyei tanács nem vonja vissza – a polgármesteri hivatal szerint jogilag megalapozatlan – határozatát, akkor a közigazgatási bíróságon támadják meg azt.
„Ne tegye meg a következő lépést, mert ha elkezdődik a pereskedés, nem lehet kiutalni a pénzt, pedig indulnia kellene az osztálynak ezekkel a gépekkel. Működjön együtt” – üzente Bunta Leventének. Az iskola vezetősége is reméli, hogy a város vezetősége nem áll útjába a projektnek, sőt végül támogatni is fogja azt, hogy a tervek szerint ősszel elkezdődhessen a képzés.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
szóljon hozzá!