Schönberger Jenő római katolikus szatmári megyéspüspök köszöntője után Angelo Amato bíboros, a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának prefektusa olvasta fel a boldoggá avató határozatot, majd leleplezték Scheffler János arcképét. A vértanú püspök életének, munkásságának méltatását követően Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek mutatott be szentmisét.
A katolikusság fontos eseményén számos vallási vezető, többek között Francisco-Javier Lozano apostoli nuncius, Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, Ioan Robu bukaresti érsek, Ternyák Csaba egri érsek, Lucian Mureşan fogaras-gyulafehérvári görög katolikus nagyérsek, valamint Románia és Magyarország római és görög katolikus egyházmegyéinek mintegy kétszáz papja és több mint harminc, püspöki rangot elért főméltósága vett részt. A világi vezetők közül többek között Semjén Zsolt magyar és Markó Béla romániai miniszterelnök-helyettes, Csehi Árpád, a Szatmár Megyei Tanács elnöke, Ilyés Gyula szatmárnémeti polgármester is jelen volt az eseményen. Az ünnepség köszöntőinek és beszédeinek jelentős része négy nyelven hangzott el – a magyar és a latin mellett románul és németül is szóltak a hallgatósághoz. „Tavaly ősszel Nagyváradon került sor Bogdánffy Szilárd püspök boldoggá avatására. Ma, Szentatyánk, XVI. Benedek pápa boldognak hirdette ki Scheffler János püspököt, aki szintén a kommunizmus áldozata. Román történészek szerint a kommunizmus éveiben, amelyet az ateista ideológia és az egyház szisztematikus üldözése jellemzett, a 3331 klerikust számláló papságból 1405-öt kivégeztek. Románia épp ezért a vértanúk földje, és ebben a pillanatban büszke, hogy megmutathatja a világnak értékes fiait, akik a terror és a gyűlölet idején rendíthetetlen őrzői voltak az emberi szabadságnak, és hősies tanúi az Evangéliumnak” – fejtette ki ünnepi beszédében Angelo Amato bíboros. Elmondta: napjaink kultúrája hajlamos megfeledkezni az európai civilizáció keresztény gyökereiről. „Sötét alagútba vittek, melyben nem világít emberségünk felett az igazság, a jóság és az öröm fénye. Boldog Scheffler János püspökünk arra kér minket, hogy a hitben való állhatatossággal álljunk ellen ennek a kegyetlen örökségnek” – hangoztatta a bíboros.
Erdő Péter prédikációjában rámutatott, hogy Scheffler János tanúságtétele messze túlmutat egyetlen egyházmegye határain, üzenete mindenkihez, püspökökhöz, papokhoz, hívő emberekhez, de még a nem hívő világhoz is szól. Életét felidézve elmondta: 1910. július 6-án szentelték pappá, kánonjogból és teológiából szerzett doktorátust, volt káplán, plébános, teológia- és hittanár, gimnáziumi igazgató. Számos kánonjogi tanulmányt tett közzé, de nem tért ki az állam és az egyház viszonyának komoly és aktuális jogi kérdései elől sem. Kiemelte: a szatmárnémeti székesegyházban felszentelt püspök megszervezte az egyházmegyei hivatásgondozást, magyarra fordította Spirago felnőttkatekizmusának harmadik kötetét és más fontos műveket. „De nemcsak a betű és a szó embere volt – fejtette ki Erdő Péter –, hanem végigkísérte életét a szegények, az elnyomottak és az üldözöttek iránti szeretet.”
Kiemelte: a háború idején közbenjárt a magyar hatóságoknál nagybányai román püspöktestvére szabadon bocsátása érdekében, megpróbálta segíteni a gyűjtőtáborba hurcolt zsidókat, s személyesen járt közben sváb származású hívei deportálásának megakadályozása érdekében. A bíboros elmondta, halála helyszínén, a jilavai börtönben ugyanolyan módon pusztították a rabokat, mint másutt a sztálinista világban, így Magyarországon: fűtés nélküli, nyitott ablakú szobában tartottak embereket egész télen át. „Mint Jézus, ő is kész volt szeretetből és hűségből feláldozni egész életét, nem tagadta meg soha Jézus Szívéhez és a katolikus egyházhoz való hűségét. Ezért kellett börtönt szenvednie, ezért halt vértanúhalált” – fogalmazott szentbeszédében Erdő Péter. A két és fél órás ünnepség a magyar himnuszszal zárult.
A rendezvényt követően Semjén Zsolt újságírói kérdésre válaszolva kifejtette: zarándokként volt jelen az eseményen. „Katolikusként és keresztényként nagyszerű érzés volt részt venni ezen az ünnepen, egy szent ember életpéldája ugyanis megerősít a hitünkben. Magyarként pedig a közösséghez való hűség fontosságának tudatát erősíti a vértanú püspök kitartása” – magyarázta a miniszerelnök-helyettes, aki szerint a rendezvényen megvalósult az egység felekezeti és nemzeti értelemben egyaránt, hisz mindegyik egyház képviseltette magát, és a politikai nézetei sem kényszeríthettek senkit a távolmaradásra.
Scheffler János boldoggá avatási eljárásának megindítását Reizer Pál püspök kezdeményezte a papok és hívek kérésére. A tanúkihallgatásokat is tartalmazó ügyiratcsomót 1996. december 5-én adták át hivatalosan a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának. XVI. Benedek pápa 2010. július 1-jén hagyta jóvá a boldoggá avatási dekrétumot.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
szóljon hozzá!