
Fotó: Nagy D. István
Befejeződött Sepsiszentgyörgyön a helyiek által svájci villának nevezett műemlék épület felújítása, így szeptember 7-étől bölcsőde működik benne.
2015. augusztus 25., 13:252015. augusztus 25., 13:25
Tankó Vilmos, a polgármesteri hivatal közösségfejlesztési igazgatóságának vezetője lapunknak elmondta, augusztusra bezárták az eddig egy tömbház földszintjén működő intézményt, szeptember 7-én pedig már a felújított ingatlanba várják az apróságokat. Eddig 45 babát írattak be szüleik, de még mindig lehet iratkozni.
Tavaly 55 kisgyerekes szülő tartott igényt a szolgáltatásokra, viszont napi rendszerességgel csak 35 gyerek járt be. Nagy a lemorzsolódás ebben a közösségben, az apróságok hamar megbetegszenek, arra az időszakra pedig a szüleik nem viszik őket bölcsődébe, megoldják másként a felügyeletet, magyarázta az igazgató.
Eddig Sepsiszentgyörgyön 30–40 hely volt a város egyetlen, az önkormányzat által fenntartott bölcsődéjében, az új, korszerűsített ingatlanban azonban már hatvanat tudnak fogadni. A szülők napi hozzájárulása tavaly 4,5 lej volt, idén az árak függvényében ezt újraszámolják, de nem kell számottevő módosulásra számítani, mondta az igazgató.
A svájci villában korábban üzemi rendelők működtek, a leromlott állapotban levő műemlék felújítására még 2009-ben pályázott az önkormányzat a Regionális Operatív Program keretében. A beruházás értéke 2 millió lej, ebből 1,5 millió lej a vissza nem térítendő támogatás. Az épület szerkezeti átalakításokra és megerősítésre is szorult, kicserélték a vezetékeket, a csatorna- és vízhálózatot, és beszerelték a központi fűtést. A felújítás különböző akadályok miatt késett.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
szóljon hozzá!