
Kilencvenkét éve lakatlan épületben, Nyírő József író egykori családi házában nyíltak meg az ajtók: ahol régen gyermekek tanultak, újra élettel telik meg.
2015. október 15., 22:212015. október 15., 22:21
Hármas ünnepséget tartottak csütörtökön, Avilai Nagy Szent Teréz ünnepén a Brassó megyei Székelyzsomboron: az egyházközség búcsúján Jakubinyi György érsek kért áldást a felújított régi plébánia, illetve egykori iskola épületére, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány legújabb gyermekvédelmi központjára.
Csaba testvér az egyház egyik legnagyobb szentjének és a gyulafehérvári főegyházmegye egyetlen, Avilai Nagy Szent Teréz védelmébe ajánlott templomának, a zsomborinak az ünnepén kiemelte: az ötszáz éve született misztikus jubileumi évében a karmelita rend megújítójának nevét viseli a most induló gyermekvédelmi központ. Jelenleg Patakfalvi-Nagy József és felesége, Emese Tünde két saját és négy rájuk bízott gyermekkel népesíti be.
Az egyháztanító példája utat mutat – mondta Jakubinyi érsek, felajánlva a szentmisét a gyermekvédelmi központért és az egyházközségért. A szárnyakat bontó helyi intézmény munkájához a védőszent gondolatát kínálta útravalóul: „Semmitől ne félj, semmi meg ne rettentsen. Minden elmúlik. Egyedül Isten marad ugyanaz. A türelem mindent elér. Ha Isten a tiéd, semmid nem hiányzik: Isten egyedül elég!\"
Azért, hogy Homoródkarácsonyfalva leányegyházközségében két, példaértékűen felújított egyházi épület megtelik gyermekkacagással, az érsek köszönetet mondott Csaba testvérnek és Tamás Huba plébánosnak, akik külföldi és belföldi segítséggel, összefogva vitelezték ki azt, bízva, hogy folytatódik a templom renoválása is.
Tamás Huba plébános kiemelte a falu lakóinak vendégszeretetét, azt a példaértékű módot, ahogyan négy nemzet hat felekezete együtt él. Az ünnepségen is részt vettek a helybéli evangélikus, unitárius hívek és lelkészeik. Hasonlóképpen a karácsonyfalvi egyházközséghez tartozó filiák is keresztaljával érkeztek számos településről.
A zsomboriak szellemi és lelki életének művelői voltak a kántorok, iskolaigazgatók, köztük Nyírő Mihály, Nyírő József édesapja is. A család képviseletében az író unokája, Balázsfi Csaba és felesége vett részt az ünnepségen. Elhangzott, Nyírő Mihály idejében a szentmise helyszíne osztályteremként működött, harminc diák tanult ott, köztük fia, József is. Az 1892-ben épült és a közelmúltban Bogos Ernő tervei alapján Bálint Antal és csapata által felújított épület visszanyerte patináját, az ajtókon a régi zárak is működnek. A helyiségekben könyvtár-vendégszobát is berendeznek. Utóbbi bútorzatát Haáz Rezső festette.
Fráter Olivér, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese kifejtette: a két épület megőrzése a gyermekeken keresztül – az épített örökségen túl – a magyar jövőt szolgálja. Ezért álltak a Dévai Szent Ferenc Alapítvány és a plébánia tervei mellé, ugyanis minden erőfeszítés a gyermekek felé irányul, hogy élettel töltsék meg a falakat.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!