
Fotó: Mediafax
Aláírta Florian Bodog egészségügyi miniszter a kanyaró elleni vakcinák sürgősségi eljárással történő beszerzését lehetővé tevő dokumentumot – nyilatkozta a Mediafax hírügynökségnek a tárcavezető, aki szerint így a lehető legrövidebb időn belül meg fog érkezni 115 ezer adag háromkomponensű készítmény.
2017. április 05., 23:012017. április 05., 23:01
Bodog hangsúlyozta: tisztában van azzal, hogy mekkora problémát jelent, hogy nem áll a háziorvosok rendelkezésére megfelelő mennyiségű oltóanyag, ugyanakkor arra is kitért, hogy a készlet még nem fogyott ki teljesen. Az egészségügyi miniszter a szerdai kormányülésen úgy fogalmazott: tudomása szerint tíz megyében „elérték a zsák fenekét”, ezért is látta szükségesnek aláírni a beszerzésre vonatkozó dokumentumot.
Erre reagálva Sorin Grindeanu kormányfő úgy fogalmazott: nem ez az első alkalom, hogy több megyében elfogy a kanyaró elleni vakcina, ezért arra utasította Bodogot, tegyen meg minden tőle telhetőt, hogy ez többé ne fordulhasson elő. A miniszterelnök rámutatott: amikor nemrég Krassó-Szörény megyébe látogatott, többen felhívták a figyelmét az oltáshiányra, ezért azt szeretné, ha a továbbiakban megelőznék a problémát, nem utólag keresnének megoldásokat.
Bodog arról is beszámolt: a hatkomponensű, úgynevezett hexavalens vakcinák megérkeztek az országba, így már csak az újszülötteknek beadandó, a hepatitis B ellen védelmet nyújtó készítményből van hiány. A hivatalos adatok szerint március 31-éig 4025 kanyarós megbetegedést jegyeztek, a kór pedig 18 páciens halálát okozta. A legtöbben, öten Arad megyében haltak bele a szövődményekbe, Temes és Dolj megyében négy-négy, Krassó-Szörény megyében három, Szatmár megyében és Bukarestben pedig további két halálesetet jegyeztek.
Mintegy 120 rendezvénnyel várja a bánsági nagyváros magyar közösségét és a más nemzetiségű érdeklődőket vasárnap estig a XI. Temesvári Magyar Napok.
Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóra a kolozsvári Hașdeu (Kőkert) diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.
Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.