
Böcskei László nagyváradi megyés püspököt több alkalommal fogadta Ferenc pápa, képünkön a római Szent Péter téren 2016-ban történt találkozás látható
Fotó: Vaticannews
„Adjunk hálát az irgalmas Istennek mindazért, amit Ferenc pápa által feltárt nekünk küldetésünkről és örök célunkról” – írja a katolikus egyházfő húsvéthétfőn bekövetkezett halálára Böcskei László nagyváradi római katolikus megyés püspök, akinek üzenetét alább teljes terjedelmében közöljük.
2025. április 21., 16:182025. április 21., 16:18
2025. április 21., 16:292025. április 21., 16:29
„Arra nyertünk meghívást, hogy részünk legyen az életben, amely nem ismer alkonyt. (…) Bízzuk magunkat arra, aki egyedül képes újjáalkotni mindeneket!” (Ferenc pápa Urbi et Orbi áldása 2025 húsvétján)
Kedves Testvéreim! Húsvét ünnepén, a Szent Péter bazilika erkélyén elhangzott üzenetben Ferenc pápa az új remény forrásához hívta mindazokat, akik Jézus feltámadását ünnepelték. A Szentatya közelsége magával ragadta a Szent Péter téren összegyűlt és a közvetítéseken keresztül őt hallgató népeket, Ferenc pápa pedig áldást adott az egész földkerekségre.
Jó volt őt látni és vele együtt osztozni húsvét szent örömében, ahonnan új reménnyel indulhatott Krisztus népe a Feltámadottal való találkozás felé.
Húsvéthétfőn reggel váratlanul ért bennünket Ferenc pápa elköltözésének a híre: visszatért az Atya házába. Bizonyára így tetszett az Úrnak, hogy az emmauszi tanítványok társaságában Szentatyánk is felismerje az Urat, Jézus Krisztust, akinek szolgálatára szentelte egész életét. Hiszem azt, hogy a húsvéthétfői találkozás azt a célba érést jelentette Ferenc pápa számára, amelyre sokszor és sokféleképpen emlékeztetett és tanított bennünket szolgálati ideje alatt.
„Jézus Krisztus az Atya irgalmasságának az arca. (…) Állandóan szemlélnünk kell az irgalmasságának misztériumát. Ez számunkra az öröm, a derűs nyugalom és a béke forrása.” (Misericordiae vultus, 1,2) Hiszem azt, hogy amire tanított bennünket, azt a maga teljességében élvezheti az örökkévalóságban.
Adjunk hálát az irgalmas Istennek mindazért, amit Ferenc pápa által feltárt nekünk küldetésünkről és örök célunkról. Ahogy élete idején mindig azt kérte, imádkozzunk érte, halála után is hordozzuk imádságainkban és ajánljuk Őt a Mennyei Atya irgalmas szeretetébe!
Nyugodjon békességben!

Nyolcvannyolc éves korában, húsvét hétfőjén elhunyt Ferenc pápa.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
szóljon hozzá!