
Továbbra is elutasítja Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, hogy többnyelvű helységnévtáblákat helyezzenek ki a kincses város bejárataihoz – hívta fel a figyelmet Soós Sándor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Kolozs megyei szervezetének elnöke.
2015. május 13., 20:072015. május 13., 20:07
Mint szerdai sajtótájékoztatóján kifejtette: nemrég kérvényt nyújtottak be a polgármesteri hivatalhoz az ügy sürgetése érdekében, Emil Boc pedig a törvényes határidő után küldött válaszában arra hivatkozva utasította el a kérést, hogy Kolozsváron a magyarság aránya nem éri el a teljes lakosság 20 százalékát.
Az elöljáró ugyanakkor arról biztosította a néppártot, hogy hamarosan kihelyezik a város bejáratainál a többnyelvű üdvözlőtáblákat. Soós Sándor hangsúlyozta: elfogadhatatlan, hogy egy magát európai városként meghatározó település ilyen mértékben figyelmen kívül hagyja a kisebbségek alapvető jogait.
Az EMNP Kolozs megyei elnöke arról is beszámolt, hogy az Európai Ifjúsági Fővárosa projekt rendezvénysorozatait lebonyolító Share Föderáció pótolta a magyar közösségre vonatkozó hiányosságot a szövetség által létrehozott Clujmulticultural.ro honlapon.
Mint ismeretes, néhány hete éppen Soós Sándor mutatott rá arra, hogy a Kolozsvárt bemutató weboldalon egyetlen szót sem ejtenek a magyarságról, a Helyi közösségek menüpont alatt például kizárólag a román és roma közösség bemutatkozója közül lehetett választani.
A Share Föderáció ezt azzal magyarázta, hogy még folyamatban van a magyar szövegek fordítása, amely a kevés önkéntes miatt nehézkesen halad, a hibát azonban hamarosan kijavítják. A hiányosságokat az elmúlt időszakban pótolták, mostmár a magyar közösségről is olvasható részletes bemutató, a honlap ugyanakkor magyar nyelven is elérhető.
Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
szóljon hozzá!