
Fotó: Boda L. Gergely
Hiába várt két évet a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) vezetősége, nem sikerült engedélyt szerezniük, hogy kihelyezzék Kossuth Lajos mellszobrát a felsőoktatási intézmény marosvásárhelyi karának épülete elé.
2017. szeptember 06., 16:192017. szeptember 06., 16:19
Dávid László rektor a Krónikának elmondta: az összeállított dokumentáció megjárta a koronkai önkormányzatot, a Maros Megyei Tanácsot, végül a terv az Országos Műemlékvédelmi Bizottságnál bukott el,
A Sapientia vezetősége nem hagyja annyiban a dolgot: Dávid László elmondta, másodjára is összeállítják a dokumentációt, és ismét elindítják az engedélyeztetési folyamatot. „Tudom, hogy magánterületről van szó, azonban mi nem kockáztathatunk, minden egyes papírt be akarunk szerezni” – szögezte le.
A rektor célzott arra is, hogy
Legutóbb azért róttak ki tetemes pénzbírságot az egyetemre, mert építkezési engedély nélkül láttak hozzá a bentlakás belső átalakításához.
Dávid rámutatott: azután fogtak hozzá a padlástér manzárdosításának, hogy több mint fél évig választ sem kaptak az építkezési engedélyre benyújtott kérvényükre. Azt szerették volna, ha őszig negyven hellyel bővül a jelenleg 240 ágyas bentlakás, de a jelenlegi körülmények között lehetetlennek bizonyul a projekt időben történő befejezése.
Nem sokkal az ünnepség után azonban az egyetem vezetősége levetette a talapzatról az alkotást, amelyet az aulába „menekítettek”.
A szobrot eredetileg Marosvásárhelyen, a Vártemplom előtti téren szerették volna felállítani, azonban a kérést elutasította a polgármesteri hivatal – anélkül, hogy azt a városi önkormányzat elé terjesztette volna.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
szóljon hozzá!